Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Teljesítményarányos fizetés a közszférában?

Néhány év múlva teljesítményük alapján megfizetett, tulajdonosi szemléletű hivatalnokok dolgoznak majd a közszolgálatban, ha minden úgy alakul, ahogyan azt a miniszterelnök és a január elsején felálló Kormányzati Személyügyi Központ vezetője elgondolta. Gyurcsány Ferenc a Parlamentben mutatta be Szetey Gábort, akire saját elmondása szerint történelmi feladat vár.

Gyors, egyszerű és megfizethető közigazgatásra van szükség - mondta el a miniszterelnök, amikor bemutatta Szetey Gábort. Gyurcsány Ferenc a szemlélet és a magatartás megváltozását várja el a közszférában dolgozóktól, ehhez pedig értékelni kell a teljesítményt. Ennek lehetővé tétele lesz a többi között az új központ feladata - derült ki a kormányfő szavaiból.

Mint mondta, a központ nem egyszerűen csak személyi kérdésekkel foglalkozik majd, hanem szerkezet átalakító döntésekkel is. Alapfeladataként részt vesz a központi igazgatás átalakításában, a közszolgáltatások szélesebb körében azonban csak ajánlásokat dolgoz ki és módszertani segítséget nyújt.

Történelmi feladat előtt

Szetey Gábor a Philip Morristól igazolt a kormányzathoz. A 38 éves közgazdász tulajdonosi szemléletet akar kialakíttatni a hivatalnokokban. Történelmi feladatnak tartja a teljesítmény szerinti bérezési rendszer kialakítását, a párhuzamos tevékenységek megszüntetését és a bürokrácia visszaszorítását.

A közgazdász azt mondta: a cél az, hogy az adófizetők a pénzükért jobb szolgáltatást kapjanak az élet minden területén.
Mint mondta, az új teljesítményértékelési rendszer októberre készülhet el, a Kormányzati Személyügyi Központ pedig január elsején kezdi meg működését.

Az államtitkár nem tudta megmondani, hogy hány főt kell elbocsátani a közszférából, a kétéves bérbefagyasztást firtató kérdést pedig azzal hárította el, hogy az nem bérbefagyasztás, hanem "rugalmas bértömeg-gazdálkodásra való áttérés".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×