Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Válságossá válhat a baromfitenyésztés helyzete

A Baromfi Terméktanács igazgatója szerint válságos helyzetbe kerülhetnek a magyar baromfipiac szereplői a madárinfluenza miatt. Takács László az InfoRádióban elmondta: a 100 százalékos kártalanítás csak azokra vonatkozik, akiknek állatait el kellett pusztítani, de azokra már nem, akik például piacvesztés következtében könyvelhetnek el veszteséget.

A mostani madárinfluenzás esetek miatt elsősorban a liba és kacsa tenyésztők számolhatnak nagyobb bevételkieséssel, ugyanis ők főleg exportra termelnek - mutatott rá Takács László.

A Baromfi Terméktanács által közölt korábbi információ szerint a baromfiágazat éves árbevétele Magyarországon átlagosan mintegy 250 milliárd forint.

A víziszárnyasok értékesítéséből származó éves árbevétel 100 milliárd forint körüli.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×