Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Gyurcsány: igen, volt bennem sértettség

Gyurcsány Ferenc szerint volt benne megbántottság és sértettség az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén, amikor "visszautasította azt a fenyegetést", hogy a magyar cégek egy része Szlovákiába helyezné át tevékenységét a tervezett adóváltoztatások miatt. A miniszterelnök szerint a reformok rövid távon semmit nem hoznak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök saját blogján azt írja, hogy nem megy ki a fejéből az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folytatott vita.

"Nagyon önérzetesen utasítottam vissza azt a fenyegetést, hogy a magyar cégek el is tudnak menni Szlovákiába - persze csak papíron -, mert ott kisebb az adó. A cégeket átjelentjük, mi meg maradjunk itt, mert az emberek mégsem mehetnek el. Itt élnek, tanulnak, dolgoznak. A hazafiság annyit ér, hogy négy százalék adóemelés már kioltja? Egyénileg persze mindenki azt tesz, amit jónak lát. De tegnap a társadalmi partnerséget megtestesítő nemzeti intézmény ülésén ültünk, ahol az országról van szó. Akik ott ülnek, azok nem magukat, és nem egyszerűen a mögöttük állók érdekeit képviselik. (...)

Persze, mondhatja azt az ország egyik leggazdagabb embere, hogy akkor elmennek az országból, de mi, a többiek, itt maradunk. Azokkal a milliókkal, akik nem mennek. Mert nem akarnak, és nem tudnak. Nekik iskola kell, meg út, meg nyugdíj, meg ezer dolog. Velük mi lesz?

Igen, volt bennem megbántottság és sértettség.

Az üzleti világ vezetői hónapokon keresztül azt mondták, hogy a választások után azonnal neki kell látni a költségvetés rendbetételének. Õk ne tudnák, ők, akik értenek a pénzügyekhez, hogy ez rövid távon nem jelenthet mást, mint azt, hogy a kiadások csökkentése mellett növelni kell az állam bevételeit?! Nincs más út! Lehet beszélni a reformokról, azok rövid távon semmit nem hoznak. Lehet beszélni az állami kiadások további csökkentéséről, de az nyugdíjcsökkentést és a családtámogatás csökkentését jelenti. Ezt akarják? Én ezt nem fogom megtenni" - fogalmaz Gyurcsány Ferenc.

(A teljes bejegyzést elolvashatja itt.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

A tengerszint emelkedése lehet az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban – figyelmeztet a város megbízásából készült, a világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete készített. Az alelnököt, Ürge-Vorsatz Diánát az InfoRádió kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×