Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.51
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Emelkedik az autók adója

Ha a parlament elfogadja, 2007. január elsejétől nem súly-, hanem teljesítményadót kell fizetni a személyautók után. Az autók felénél többet kell majd fizetni, mint most.

Januártól nem az autó tömege, hanem a kilowattban kifejezett teljesítménye lehet a gépjárműadó alapja. A Pénzügyminisztérium Illetékek és Adók Főosztályának vezetője szerint ez csak az autók felénél jelent drágulást.

Egy kétéves Porsche tulajdonosa ugyanis eddig nagyjából 10 ezer forint adót fizetett autója után, pont annyit, mint egy 17 éves Lada Samara gazdája. A porschés most rosszul jár, adója ugyanis csaknem hatszorosára nő.

Húsz százaléknál jelentős drágulás

Kónya László elmondta: a kocsik között különbséget tesznek a koruk alapján, így az adó jobban igazodik az autó értékéhez. Egy háromévesnél fiatalabb autó után kilowattonként 300 forintot kell majd fizetni, egy 3-7 évesért 260-at.

A 8-11 éves autók után 200, a 12-16 évesek után 160, míg a 16 évesnél idősebb kocsik után 120 forint lesz az adó mértéke kilowattonként.

A főosztályvezető szerint az adó az autók 30 százalékánál kis mértékű, míg 20 százalékuknál jelentős drágulást hoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×