Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.52
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Drasztikusan drágulhat a távhőszolgáltatás

Akár 17 százalékkal is emelkedhet a távhőszolgáltatás díja az augusztusi gázáremelés hatására. Balog Róbert, a Főtáv Rt. osztályvezetője elmondta, hogy még nem lehet tudni a pontos számokat, mivel az emelés függ többek közt a kompenzáció mértékétől és a fővárosi közgyűlés döntésétől.

A Főtáv Rt. osztályvezetője az InfoRádióban hangsúlyozta: egyelőre még csak találgatni lehet, milyen hatással lesz a gázár átlagosan 30 százalékos emelése a távhőszolgáltatás árára.

Nem mindegy, hogy a 30 százalék az áfa középső kulcsának emelése nélkül értendő-e, vagy ebbe már beleszámolták ennek hatását, valamint, hogy milyen mértékben drágul a gáz a távhőszolgáltatók számára - tette hozzá Balog Róbert.

Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a végső szót a Fővárosi Közgyűlés mondja ki, hiszen ez a testület határozza meg a távhőszolgáltatás díját.

Balog Róbert szerint összességében a gázár emelkedése fele arányban jelenhet meg a távfűtés árának változásában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×