Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Hiller felülvizsgálja a kötelező óraszámot

A kormányprogramnak megfelelően az oktatási tárca vezetője felül akarja vizsgálni a pedagógusok kötelező óraszámát.

Hiller István az MSZP pedagógus tagozatának ülésén azt mondta: az oktatással összefüggő változtatásokat a tanárokkal együtt kell megvalósítani.

Hangsúlyozta: a hallgatói létszám növelése ésszerű döntés volt, de azt csak az infrastruktúra megfelelő fejlesztésével lehet folytani.

Úgy fogalmazott: nem diplomás munkanélküliekre, hanem jól képzett, piacképes diplomával rendelkező emberekre van szükség.

Megerősítette, hogy az oktatási tárca államtitkárának Arató Gergely korábbi politikai államtitkárt kérte fel.

A Fidesz szerint amíg a közoktatásban ellátatlan feladatok vannak, értelmetlen óraszámemelésről és pedagógusok elbocsátásáról beszélni.

Sió László, a legnagyobb ellenzéki párt oktatási műhelyének vezetője azt mondta: az eddigi döntések nem vették figyelembe sem az oktatás, sem a gyerekek érdekeit.

Az ellenzéki politikus közölte, hogy az elmúlt években a felsőoktatásba bekerült hallgatók létszámának fenntartása lenne indokolt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×