Infostart.hu
eur:
365.34
usd:
314.56
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Az MDF Gyurcsány "pénzt vagy életet" politikájáról

A Magyar Demokrata Fórum középosztály- és vállalkozásellenesnek tartja a kormányfő által bejelentett megszorító csomagot, amely rövid távon ugyan bevételhez juttatja a költségvetést, ám már középtávon is súlyos következményekkel járhat a gazdaságra és a középosztályra nézve - tudatta közleményben a párt elnöke.

"A ma bejelentett intézkedések előzménye az, hogy 2002-ben három parlamenti párt, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ is megszavazta a száz napos programot. Egyedül az MDF szavazott nemmel és hívta fel a figyelmet arra, hogy a megalapozatlan jóléti költekezésnek súlyos következményei lesznek" - emlékeztet Dávid Ibolya.

A bejelentések a miniszterelnök "pénzt vagy életet" szemléletét tükrözik: pénzt követel, adót vet ki azokra, akik már most is a vállukon viszik a költségvetést, biztosítják a bevételeket, miközben 10 ezer embert fenyeget adóhatósági vizsgálattal - írta a politikus.

A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a mostani intézkedések szűklátókörű szemléletet mutatnak, és szembemennek mindennel, amit az MDF a Normális Magyarországért programban hirdetett.

A Gyurcsány-csomag bünteti a megtakarításokat a kamat- és árfolyamnyereség-adó kivetésével, bünteti a teljesítményt azáltal, hogy 20 százalékra emeli a társasági adót és bünteti a vállalkozásokat, különösen a kis- és közepes vállalatokat azzal, hogy tovább sarcolja a munkaadókat és munkavállalókat - tette hozzá Dávid Ibolya.

Az MDF cinikusnak tartja az úgynevezett szolidaritási adó kivetését, hiszen az nem az egyenlő közteherviselést, hanem a "húzzunk le még egy bőrt arról, akiről lehet" elvét követi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×