Infostart.hu
eur:
365.26
usd:
314.45
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Medárd-napi jóslat: a fele sem igaz?

A népi jóslás szerint, ha Medárd napján esik az eső, a következő negyvenben is esni fog. Ám ha ma nem nyílnak meg az ég csatornái, akkor negyven napos szárazságra számíthatunk. Mika János éghajlatkutató-meteorológus szerint közvetlen tudományos alapja nincs ennek a népi megfigyelésnek, annyi azonban igaz, hogy gyakran nagyon csapadékos ez az időszak, és olyankor jó eséllyel június 8-án is esik.

Egy, még a nyolcvanas évek közepén, a számítástechnika hajnalán végezett kutatásból az derült ki, hogy a Magyarországon ismert hasonló népi bölcsességeknek körülbelül a fele igaz - mondta az InfoRádióban Mika János éghajlatkutató-meteorológus.

A szakember szerint azonban akkor, amikor keletkeztek, még igazak is lehettek ezek a népi megfigyelések, hiszen csillagászati vagy más okokból egy kissé eltérő lehetett a klíma.

Mika János megjegyezte: nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarország 600-700 kilométer széles, és a történelmi Magyarország még nagyobb volt. Így az is számít, hogy pontosan hol született egy-egy mondás.

Székelyföldön a fele sem igaz

"Egyik tanítványom azt vizsgálta néhány éve, hogy Székelyföldön mennyire igazak a Magyarországon ismert hagyományok, és még kisebb, még rosszabb arányt kapott" - mesélte a szakértő.

Mika János szerint egyébként egyáltalán nem példa nélküli ez a mostani hűvös időjárás, a megszokott hőmérséklettől ekkora eltérés 5-8 évenként előfordul.

Két független számítógépes előrejelző központ adatai alapján valószínűleg hűvösebb és kissé csapadékosabb lesz a nyár első két hónapja - mondta Mika János, hozzátéve, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden nap hideg lesz, vagy hogy el kell felejtenünk a hőségriadót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×