Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Horn: "lehet személyi feltétele a koalíciónak"

Egyelőre semmilyen formában nem merültek fel személyi kérdések a koalíciós tárgyalásokon - közölte Horn Gábor az InfoRádióban. Az SZDSZ tárgyalódelegációjának koordinátora ugyanakkor jelezte: június elején tárgyalnak majd az egyes tárcák vezetőinek személyéről, ami a koalíció sorsáról is dönthet.

Az SZDSZ ügyvivője szerint a koalíciós tárgyalások során egyelőre nem beszéltek személyi kérdésekről. Horn Gábor az InfoRádióban elmondta: az SZDSZ-es tárgyalódelegációt összefogó politikusként személyesen részt vesz majdnem minden megbeszélésen. Ezeken eddig egyetlen egyszer sem került szóba személyi kérdés, még az sem, hogy milyen minisztériumok lesznek - állította Horn Gábor.

A szabaddemokrata politikus szerint ennek megfelelően arról beszélni, hogy kik lesznek a miniszterek, "finoman szólva korai".

Horn Gábor hangsúlyozta: az SZDSZ-nek egyelőre nincsenek személyi feltételei, szeretnék megvárni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt ajánlatát. Ezt követően az SZDSZ is közli majd saját javaslatát. Erre a liberális politikus szerint legkorábban június elején kerülhet sor.

Lehet személyi feltétele a koalíciónak

"Most a feladat egy tisztességes, működő kormányprogram kidolgozása. Komoly sikernek tartjuk, hogy az oktatási reform folytatásában elkötelezett a két párt. Vannak jó embereink különböző posztokra" - fogalmazott Horn Gábor, aki megerősítette, hogy az SZDSZ elsősorban az oktatás, a gazdaság és az egészségügy területét részesíti előnyben.

A szabaddemokrata ügyvivő ugyanakkor nem tagadta, hogy a tárgyalások egy bizonyos pontján lehet személyi feltétele a koalíciókötésnek. "Nem mindegy, hogy kik vesznek részt a kormányban sem az egyik, sem a másik oldalon" - tette hozzá Horn Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Egy pillanatra most felcsillan a béke reménye a világon – Irántól Ukrajnáig, a Szentföldtől Rómáig. Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg Rómában.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×