Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Önálló főpolgármester-jelöltet indítana az MDF

Önálló főpolgármester-jelöltet szeretne indítani Budapesten a Magyar Demokrata Fórum az őszi önkormányzati választásokon - mondta Herényi Károly, a párt országos elnökségének tagja az InfoRádió Aréna című műsorában.

Herényi Károly úgy fogalmazott: erre a posztra Katona Kálmánt látja a legesélyesebbnek. A politikus arról is beszélt, hogy a tervek szerint a párt polgármesterjelöltjei a közepes méretű városokban is megmérettetik majd magukat.

Az MDF-es politikus a parlamenti választásokkal összefüggésben megerősítette, hogy pártja konstruktív ellenzéki szerepre készül.

"Nyilván nehéz helyzetben lesz a kormány, meg is érdemli, hiszen most neki kell rendbe tenni amit az előző ciklus idején elrontott. Ez nyilván az ő felelősségük lesz, de azért ebből nem szabad politikai tőkét kovácsolni. Itt most sokkal fontosabb az ország érdeke. Békére, nyugalomra, megértésre van szükség" - hangsúlyozta Herényi Károly.

Az ellenzéki politikus hozzátette: látszat-egyeztetéseken nem akarnak a jövőben sem részt venni. A politikai egyeztetéseknek ugyanis Herényi Károly szerint csak úgy van értelme, ha azt egy eredményes szakmai vita előzi meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×