eur:
397.04
usd:
359.59
bux:
72075.48
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

A liberálisok már dolgoznak

A kétnapos balatonőszödi koalíciós tárgyalásokat követően a jövő héten indulhat meg az intenzív, részletes szakmai munka különböző szakértői csoportokban a kormányprogramról - közölte Horn Gábor ügyvivő.

Mint mondta: ez a két nap arra elegendő arra, hogy a felek egyfajta prezentáció keretében megismerkedjenek egymás javaslataival.

Horn Gábor beszámolt arról, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete hétfőn felosztotta a feladatokat, és az egyes területekért felelős ügyvivők az SZDSZ-program alapján elkezdtek dolgozni a liberális javaslatokon.

A liberálisok a közjog, az önkormányzat és közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika, a gazdaságfejlesztés, a kultúra, valamint a pártfinanszírozás, illetve a választások munkacsoportokban készítették elő javaslataikat - mondta.

Véleménye szerint ezek nagyjából lefedik majd azokat a szekciókat, amelyekben a koalíciós tárgyaláson dolgoznak majd a következő két napban.

Horn Gábor elmondta azt is, hogy a szabad demokraták várhatóan május 27-én tartják küldöttgyűlésüket, amely szavaz a koalíciókötésről.

Címlapról ajánljuk
Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Miskolctapolca Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala a hatóságok jelentése alapján. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője az InfoRádióban beszámolt arról, mi volt a gond a tűz oltásánál, illetve hogy mit tudnak most tenni a további károk megelőzéséért. Néhány fontos rész épen maradt a fürdőben.

Hatalmas a deficit az augusztusi költségvetésben, és egyelőre nem tudni az okait

Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×