Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
336.85
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Gyurcsány: jön a reformkor

A hét végén, csütörtökön és pénteken kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között Balatonőszödön - jelentette be Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

A koalíciós tárgyalások menetrendje egyszerű: először a programról döntenek a koalíciós partnerek, és ennek a programnak a végrehajtásához keresnek majd embereket - közölte a szocialista politikus.

Az egyeztetés addig tart, amíg a legfontosabb másfél tucat törvénycsomagról nincsen írásos egyezség a koalíciós pártok között - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint az Országgyűlés május közepén, a kormány pedig június közepén alakulhat meg.

A kabinet akkor alakul meg, amikor a koalíciós pártoknak konkrét megállapodásuk lesz arról, "hogy mindjárt másnap a kormány milyen javaslatokat nyújt be a parlamentnek" - tette hozzá.

A parlament és a kormány megalakulása után, június közepétől intenzív, hat-hét hetes parlamenti időszak következik - közölte a politikus.

Mint mondta, "az első száz nap több lesz, mint száz lépés, a rendszerváltozást követő időszak legintenzívebb reformkorszaka következik".

Kiemelte: tisztában van azzal, hogy a kormányzás térben, időben és felelősség tekintetében korlátozott, és a többség nem feltétlenül azonos az igazsággal.

Aki ellenzékben van, kormányra kerülhet, de a kormányzó többséget is el lehet veszíteni - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A politikus leszögezte: meg fogja hallgatni az ellenzék álláspontját, valamint azokét, akik nem értenek egyet véleményével.

"A magyar parlament nem létezik ellenzék nélkül" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Kifejtette, az ellenzékkel gazdasági, közjogi és közigazgatási kérdésekről is konzultálni kíván.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse az idei költségvetési tervet, "ha ehhez különböző (...) intézkedésekre lesz szükség, meg fogjuk tenni" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A politikus kérdésre válaszolva megerősítette: mindent megtesznek annak érdekében is, hogy Magyarország 2008-ra teljesítse az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat.

{{keretes_cim}}

Támogatja a Magyar Demokrata Fórum az SZDSZ egykulcsos adóra vonatkozó javaslatát. Az MDF elnöke közleményében úgy fogalmazott: ha a szabad demokraták ragaszkodnak programjukhoz, akkor az MSZP ellenkezése ellenére elfogadhatja az Országgyűlés az egykulcsos adóra vonatkozó indítványt.

Dávid Ibolya szerint erre a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében mindenképpen szükség lesz, és úgy vélte: a Fidesz egy része is támogatná az egykulcsos adó bevezetését. Az MDF vezetője úgy fogalmazott: a kérdés az, hogy a liberális párt elég bátor lesz-e ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök-jelölt tiltakozása ellenére kiálljon a gazdaságélénkítő adócsökkentés mellett.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×