Infostart.hu
eur:
388.83
usd:
336.87
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

A Financial Times szerint már hétfőn bejelenthetik a megszorító intézkedéseket

A külföldi médiumok a magyar választásokról szóló tudósításaikban elsősorban azt emelik ki, hogy a rendszerváltás óta most fordult elő először Magyarországon, hogy egy kormány újra bizalmat kapott a választóktól. Ugyanakkor majdnem mindegyik összefoglaló emlékeztet a magyar gazdaság problémáira is és felhívja a figyelmet a mielőbbi cselekvés fontosságára.

A Reuters tudósításában kiemelte, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció az első olyan kormány a posztkommunista Magyarország történetében, amely négy év után képes volt megőrizni a hatalmát. A brit hírügynökség tudósításában a 44 éves Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes diadaláról beszélt, amikor úgy vélte, hogy az MSZP kormányfő-jelöltje mentette meg a szocialistákat a biztos vereségtől, amikor 2004-ben miniszterelnök lett, s a szocialista párt a reformok érdekében felsorakozott mögötte. A választások kimenetelével kapcsolatos gazdasági elemzésében a Reuters úgy értékelte: a forint minden bizonnyal pozitívan reagál a koalíciós kormány győzelmére.

Az AP arra emlékeztetett, hogy a kormány előtt álló legnagyobb kihívás a költségvetési deficit csökkentése, továbbá a gazdasági reformok folytatása lesz. Az amerikai hírügynökség felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentés és az euró bevezetése érdekében az Európai Unió növekvő nyomást gyakorol Magyarországra.

Az AFP tudósításában azt hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta először választottak újra kormányt Magyarországon. A francia hírügynökség szerint Gyurcsány Ferenc, a magyar baloldal vezetője megízlelheti a személyes siker ízét. Az energikus és magabiztos politikus mobilizálni tudta az ellenzéki támadások által demoralizált híveket és képes volt megfiatalítani az MSZP-t - értékelt az AFP.

A napilapok közül a brit Financial Times az eredményeken túl előre is tekint, amikor emlékeztet arra, hogy a magyar gazdaság méretarányosan a legnagyobb költségvetési hiányt halmozta fel, ami kiszolgáltatottá teszi a forintot. A lap arról is ír, hogy a legtöbb elemző szerint tarthatatlan a 2010-es eurócsatlakozás terve, de a 2012-es csatlakozáshoz is gyakorlatilag azonnal meg kellene kezdeni a deficit megnyirbálását és őszre az egészségügy, az oktatás és a kormányzati struktúra reformáját is be kell jelenteni. A brit pénzügyi lap szerint Gyurcsány Ferenc akár már hétfőn bejelentheti a megszorító intézkedéseket.

A szintén brit The Independent rövid tudósításban számol be a magyarországi választások eredményéről. A lap európai kontextusba helyezve a történteket emlékeztet arra, hogy az olasz és a magyar választások nyomán folytatódik Európa politikai átrendeződése, hiszen az EU 25 tagállamából 13-ban balközép pártok kormányoznak.

Az arab Al-Dzsazíra honlapján viszonylag részletesen számol be a vasárnap történtekről. Előretekintésében ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány kemény kihívás elé néz a magas költségvetési hiány miatt és emlékeztet arra, hogy szeptemberben Magyarországnak be kell mutatnia az Európai Bizottságnak az euróhoz való csatlakozás tervét. Miután Magyarország egyszer már elcsúsztatta az eredeti 2008-as csatlakozási dátumot, egy újabb csúszás alááshatja a magyar gazdaságba vetett bizalmat.

A kínai Csinhua miután ismerteti a pártvezetők nyilatkozatairól, idézi az európai szocialisták pártjának elnökét, Poul Nyrup Rasmussent, aki szerint a magyarok a megújulás és modernizáció szociáldemokrata útjára szavaztak. Közép-Európában egy új, modern európai baloldal formálódik - tette hozzá az európai szocialisták vezetője.

Az osztrák lapok a kormánykoalíció sikeréről írva kiemelik: ez az első eset a rendszerváltás óta, hogy a hatalmon lévő kabinet folytathatja munkáját. A Die Presse elemzőkre hivatkozva azt hangsúlyozza, hogy az MSZP-SZDSZ sikere a szavazóik jobb mozgósításának köszönhető. A bécsi lap emellett emlékeztet arra is, hogy komoly gazdasági kérdéseket kell megoldania a kabinetnek.

A Der Standard hosszú cikkben számol be a választások második fordulójáról. Idézi a pártelnököket, ám az esetleges nehézségekről nem szól. A Kurier című lap tudósításában azt emeli ki, hogy az újraválasztott kormányfő nem csak a magyarországi magyarokért, hanem a határon túl élőkért is dolgozik.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung arról ír, hogy a kormánykoalíció egyértelmű győzelmet aratott, az ellenzéki Fidesz pedig világos vereséget szenvedett. A konzervatív lap megjegyzi, hogy a két ellenzéki, jobb kéz pártnak, azaz a Fidesznek és MDF-nek együttesen is kevesebb parlamenti mandátuma van, mint az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, azaz a két ellenzéki párt közösen sem tudott volna többséget szerezni - emeli ki az újság.

A Die Welt szerint a koalíció győzelme Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes sikerének köszönhető.

A brit BBC tudósításában azt emeli ki, hogy a kormánykoalíció folytathatja munkáját. A közszolgálati médium ugyanakkor emlékeztet a gazdasági nehézségekre is.

A német állami tévé Budapestre kiküldött különtudósítója rámutat arra, hogy ez volt az első választás Magyarország európai uniós csatlakozása óta, ami különös hangsúlyt ad Gyurcsány Ferenc újraválasztásának. Utal azonban arra is, hogy a régi-új kormányra az elkövetkező hónapokban súlyos problémák megoldása, illetve átfogó reformok végrehajtása vár.

Ezt a témát a Süddeutsche Zeitung cikkírója is kiemeli és emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc hivatalba lépése óta szökött fel 6 százalék fölé a költségvetési deficit, amit a kormányfőnek mielőbb a felére kell visszaszorítania, ha Magyarország 2010-ig valóba be akar lépni az európai valutaegységbe. Orbán Viktor vereségére utalva a lap kifejti, hogy ebben magát az ellenzéki vezetőt is jókora felelősség terheli, mert zűrzavart okozott miniszterelnöki jelölésének átmeneti visszavonásával az első választási forduló után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×