Infostart.hu
eur:
374.7
usd:
319.53
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

A szakemberek már gátszakadásra készülnek

Súlyosbodott az árvízi helyzet a Tiszazugban, elrendelték Csépa és Tiszasas kitelepítését, de egyelőre nem kell mindenkinek elhagynia otthonát - mondta az InfoRádiónak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

Csomós Mátyás közölte: a két településről eddig több mint 450 ember távozott.

Csépa és Tiszasas magasabban fekvő részeiről ugyanakkor nem kell kiköltöznie az embereknek - tette hozzá.

Gáterősítés és lokalizáció

A Körös torkolatánál tart a gátak megerősítése, de a szakemberek felkészültek egy esetleges gátszakadásra is - közölte a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az InfoRádióban.

Szedlák Gabriella elmondta: a nagy rézsűcsúszás mellett gondot jelent a szakembereik számára egy nagy keresztirányú töltésrepedés is.

A vízügyi igazgatóság emberei lokalizációs vonalakat jelölnek ki, hogy ha átszakad a gát, akkor minél kisebb területet érintsen az elárasztás - tette hozzá az igazgatóság ügyeletese.

Szedlák Gabriella ugyanakkor hangsúlyozta: nem adták fel a gátat, éjjel és hajnalban 1300 katona erősítette, és folyamatosan igyekeznek a repedéseket anyaggal feltölteni.

A Körös partján máshol is megcsúszott a töltés, de ezek az igazgatóság szerint kézben tarthatók, így Szelevényen, Tiszasason és Csépán kívül más települést egyelőre nem fenyeget az árvíz.

A védekezés szempontjából biztató lehet, hogy a tetőzés óta Gyomaendrődnél a Körös 46 centimétert apadt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Késő este is erősödik a forint

Késő este is erősödik a forint

A forint a tűzszünet hírére visszatért az iráni háború kitörése előtti szintekre, és azóta a fegyvernyugvással kapcsolatos bizonytalanság ellenére is tartja magát az árfolyam. A mai napon a hírek szerint az USA tárgyalni fog Iránnal Pakisztánban, a tárgyalás körülményeivel kapcsolatban azonban nagy a bizonytalanság. Mindeközben itthon már mindenki a vasárnapi választásokra figyel, így a piacot egyre inkább a választás kimenetelére való spekuláció is mozgatja. Délelőtt megérkeztek a márciusi adatok az államháztartási hiányról, amiből kiderült, hogy a teljes évre tervezett hiány több mint 80 százalékánál járunk az első negyedév végére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×