Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
319.95
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Kitelepítés az árvíz miatt Csongrád megyében

A Körös jobb partján a töltésen keletkezett repedés miatt azonnali kitelepítést rendelt el Csongrád-Nagyréten a megyei Védelmi Bizottság elnöke. Az intézkedés közel száz embert érint.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az intézkedés a Jász-Nagykun-Szolnok megyében 44, Csongrádban 43 embert érint. Dobson Tibor hozzátette: a tanyavilágból kiköltöztetettek többségét rokonoknál, vagy a környező településeken lévő más ingatlanjaikban helyezik el.

Szöllősi Sándor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az Inforádióban korábban elmondta: gondot jelenthet a mintegy 12 ezer szárnyas kimentése. Az állatokat várhatóan még ma biztonságos helyre viszik.

Dobi László, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy folyamatos erősítéssel lehet javítani a töltés állapotát, ezért a honvédség egy helikopterét átirányították a szakaszhoz.

Több gát is megcsúszott a Tiszánál

A Tisza mentén több helyen szivárog a víz a töltéseken keresztül. Több helyen megcsúszott a gát, bár ezeken a helyeken sikerült megerősíteni a védműveket. Vannak olyan települések, ahol még mindig magasítják a töltéseket. Az idei védekezési munkákhoz eddig 6,4 millió homokzsákot használtak fel.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a Dunán szinte megállt az apadás Mohács és Baja között.

Eddig három embernek kellett elhagynia otthonát Kunszentmártonban. A töltéseken háromszáz katona dolgozik - mondta el az InfoRádióban a város polgármestere. Czuczi Mihály közölte: a homokzsákokat helikopterrel viszik a helyszínre, a gátakon már nem bírnák a szállító járművek terhét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.

Orbán Viktor-interjú: mi meg tudjuk védeni az országot az energetikai és pénzügyi válságtól

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×