Infostart.hu
eur:
375.25
usd:
319.94
bux:
130591.62
2026. április 10. péntek Zsolt

Az államfőtől kért segítséget 15 szabolcsi polgármester

Nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz 15 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település vezetője a pénzügyminiszter kijelentései miatt - közölte a Fidesz sajtóosztálya.

A polgármesterek azt írják: Veres János több helyen megismételte azt a kijelentését, amely szerint a támogatások elosztása azon múlik majd, hogy a térségben milyen választási eredmény születik.

A 15 települési vezető azt kéri Sólyom Lászlótól, hogy védje meg azon falvak polgárait, amelyekben nem a hatalom igényeinek, hanem saját meggyőződésüknek megfelelően szavaznak.

Előzőleg 10 nyírségi polgármester nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy Veres János szavai semmilyen nyomásgyakorlást nem tartalmaztak.

Korábban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is azt mondta: a pénzügyminiszter egyértelművé tette, hogy pártszimpátiától teszi függővé, melyik település mennyit kap az adófizetők pénzéből.

Veres János erre reagálva az Inforádióban hangsúlyozta: arról beszélt a szabolcsi polgármestereknek, hogy érdekük minél több szocialista képviselőt a parlamentbe juttatni, mivel nem mindegy, hány megyei honatya lesz a kormánypárti frakcióban.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.

Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátságra

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen az is elhangzott: nehéz hónapok várnak Ukrajnára, mert Amerika egyre kevésbé foglalkozik a térséggel.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×