Infostart.hu
eur:
388.6
usd:
336.94
bux:
122410.36
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Árvíz: vészhelyzet és 15 ezer önkéntes - képgalériával

Elrendelte a veszélyhelyzetet a Hármas-Körösön a kormány, amely azután döntött így, hogy a folyón minden eddiginél magasabb vízállásra lehet számítani a következő napokban. Korábban a Tisza Kisköre és az országhatár közötti részén, a Maroson, valamint a Zagyva és a Hármas-Körös torkolati szakaszán léptettek életbe rendkívüli árvízvédelmi készültséget.

A Hármas-Körösön minden eddiginél magasabb vízállásra lehet számítani Gyomaendrődnél szerdán, illetve Szarvasnál csütörtökön - mondta az InfoRádiónak a Békés megyei Önkormányzat szóvivője. Az érintett szakaszon mintegy 25-26 kilométeren kell nyúlgátakat építeni, amelyeken jelenleg is dolgoznak - mondta Bod Tamás, hozzátéve, hogy minden remény megvan arra, hogy idejében elkészüljön a nyúlgátrendszer.

Több mint 15 ezren a gátakon

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden közölte: országszerte jelenleg 15.200-an dolgoznak a gátakon, beleértve az önkénteseket és a katonákat is. További hatezer olyan ember áll készenlétben, akik polgári védelmi kiképzésben vettek részt - tette hozzá a tárcavezető.

Varga László, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője elmondta: a Tisza középső részén három markáns árhullám-kép keveredik. Szolnok felett az 1999-es típusú árhullám figyelhető meg, a Szolnok alatti a 2000-es árhullámhoz kezd hasonlítani, míg Csongrádtól lefelé egy harmadik típusú, vegyes árhullám-kép figyelhető meg.

Szegeden egyelőre bírják a gátak

Egyelőre nem készülnek kitelepítésekre Szegeden sem, bár készen áll a forgatókönyv arra az esetre is, ha végül szükség lenne rá - mondta az InfoRádiónak a város polgármestere, aki az InfoRádióban elmondta: kérésére szerdán az egyetemisták is bekapcsolódnak a védekezési munkákba.

Botka László szerint a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy várhatóan hosszabb ideig kell majd védekezni, hiszen a vízügyi szakemberek szerint akár május közepéig is nagyon magas vízszint várható a Tiszán az egymást követő árhullámok miatt.

Szolnoknál reggel elérte a Tisza a 10 méteres magasságot

<

Légifelvételek a tiszai árvízről (fotó: promenad.hu) (képgaléria)

Szolnok polgármestere az InfoRádióban elmondta: szerda hajnalban 1005 centiméteren tetőzött a Tisza a városnál. Botka Lajosné hozzátette: a szakemberek szerint több napig lesz 10 méter körüli vízállás Szolnoknál, ezért a belváros felőli részen tovább erősítik a gátakat.

A Tisza - az előrejelzések szerint - Szegednél fél méterrel a valaha mért legmagasabb vízállás felett tetőzik a hét második felében.

A gátak megerősítése már csak a Szolnoktól délre eső településeken folyik, a várostól északra csak megerősített figyelőszolgálatra van szükség. A vízügyi szakemberek arra készülnek, hogy Szolnoknál mintegy két hétig hasonló magasságban marad a Tisza vízszintje.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A példakép nyomdokain – itt a Forma–1 új Ayrton Sennája?

A példakép nyomdokain – itt a Forma–1 új Ayrton Sennája?

Mintha predesztinált lett volna, hogy a Mercedes 19 éves olasz versenyzője, Kimi Antonelli a háromszoros világbajnok brazil legendához hasonlóan fekete autóval, a második teljes szezonjában, az idény második versenyén szerzi meg pályafutása első futamgyőzelmét – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A szakíró szerint könnyen elképzelhető, hogy a szezon közben látunk még olyan szoftverhibákat, mint most George Russell esetében.

Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Egy izraeli támadás során megölték Ali Laridzsánit, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát – jelentette be kedden az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac. Közben megjelent egy kézzel írt üzenet Laridzsáni X-fiókján.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Rákapcsolt a forint: már 390 alatt az euróval szemben

Rákapcsolt a forint: már 390 alatt az euróval szemben

Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy volatilitást hozott a magyar devizában, mindkét nagyobb párral szemben a forint jegyzése 5-5 forintos sávban hullámzott. A kilengések megmaradhatnak a keddi napon is, hiszen a piaci hangulat egyik fő mérője továbbra is az olajár lesz, valamint az iráni háború új fejleményei. A mai napon nem várható nagy adatroham, egyedül az amerikai ADP munkaerőpiaci jelentés tűnik érdekesnek kora délutánról. A forint kilátásairól is szó lesz következő befektetői klubunkon, március 17-én. Még mindig nem késő regisztrálni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×