Ez a kizárólag itt dívó hagyomány Krisztus önként vállalt keresztáldozatásra kíván emlékeztetni.
A falubeli fiatalok keresztutat is szerveznek a földeáki temetőbe.
Ez a kizárólag itt dívó hagyomány Krisztus önként vállalt keresztáldozatásra kíván emlékeztetni.
A falubeli fiatalok keresztutat is szerveznek a földeáki temetőbe.
A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti feszültségek és az olajár volatilitása határozza meg. Hétfőn az olaj ára mérséklődött, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok hamarosan nemzetközi koalíciót jelenthet be a Hormuzi-szoros hajóforgalmának védelmére, és az amerikai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy Washington átengedi az iráni olajszállító tankereket a szoroson. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ismét emelkedett az olajár, mivel a piac továbbra sem lát tisztán a szállítási útvonalak biztonságát illetően. Közben a figyelem a jegybankokra is átterelődik: kedden kezdődik a Fed kétnapos kamatdöntő ülése, és bár Donald Trump régóta kamatcsökkentést sürget, a piaci szereplők az iráni háború okozta bizonytalanság miatt inkább kivárásra számítanak a szerdai döntésnél. Ami a tőzsdéket illeti, Ázsiában többnyire emelkedtek a piacok, Európában viszont iránykeresés jöhet.
Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja.
Iran has not confirmed whether Larijani has been killed or injured but state media says an update will be issued soon.