Infostart.hu
eur:
392.06
usd:
343.05
bux:
0
2026. március 16. hétfő Henrietta

Kunczénak nem tetszik Gyurcsány kijelentése

Kuncze Gábor a választásokig nem hajlandó beszélni a minisztériumok leendő vezetőinek személyéről, és helyteleníti, hogy Gyurcsány Ferenc szóba hozta ezt a témát a jelölti vitán. A szabad demokraták elnöke erről a közszolgálati televízió reggeli műsorában beszélt.

Minden SZDSZ-es szavazat aranyat ér, mert a választás eredménye és a miniszterelnök személye a liberálisokon múlik - mondta a párt elnöke.

Kuncze Gábor a közszolgálati televízióban úgy fogalmazott: nem híve az utcai mozgósításnak, ráadásul szerinte már megvan a párt öt százalékos eredménye.

Kuncze Gábor kijelentette: a választások előtt nem hajlandó beszélni a minisztériumok leendő vezetőinek személyéről és helyteleníti, hogy Gyurcsány Ferenc szóba hozta ezt a témát a vitán.

A politikus ezzel arra utalt, hogy a kormányfő az Orbán Viktor Fidesz-elnökkel folytatott vitán kijelentette: "egyre inkább úgy látom, hogy szocialista oktatási miniszter kell".

Budapest-Fejlesztési Minisztérium nem lesz, hiszen van fővárosi önkormányzat a Budapest-fejlesztési miniszter pedig nem más, mint Demszky Gábor - mondta az SZDSZ elnöke.

Kuncze Gábor szerint Orbán Viktor kormányzása idején megfojtotta Budapestet, egyetlen fővárosi pályázatot sem támogatott.

Ha Orbán Viktorék nem rúgják fel a Horn-kormány idején kötött megállapodást, akkor most adnánk át a négyes metrót - mondta Kuncze Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Niña-jelenség a Csendes-óceán térségében, helyét pedig egy gyorsan fejlődő El Niño veszi át, ami alapjaiban rajzolhatja át a Föld időjárási folyamatait; az amerikai kontinensre hurrikánokat, Európa nyugati részébe hűvösebb és szárazabb időt hozhat, az viszont nem egyértelmű, hogy Közép-Európára milyen hatása lehet. Az InfoRádió Ürge-Vorsatz Diánát, a Közép-Európai Egyetem professzorát, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnökét kérte a részletek ismertetésére.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×