Infostart.hu
eur:
392.06
usd:
343.05
bux:
0
2026. március 16. hétfő Henrietta

Mikola: hűségjutalom lesz az egészségügyben

A Fidesz - ha hatalomra jut - bevezeti az egészségügyi szakdolgozók hűségjutalmát, vagyis "négyévente egy év hűségjutalmát fogjuk kifizetni" - mondta a párt miniszterelnökhelyettes-jelöltje.

Mikola István Veszprémben kijelentette: 2004. május 1-jéig visszamenőlegesen kifizetik az orvosi ügyeletek díját is.

"A gyógyszerpiacon elvadult, anarchikus állapotok vannak", amit szerinte az is bizonyít, hogy 52 százalékkal nőttek a lakossági gyógyszerterhek - mondta a politikus.

A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje nagyon aggasztónak nevezte, hogy a felírt gyógyszerek egy részét már nem váltják ki az emberek, ami "a gyógyítás csődjét jelenti".

Mikola István szerint "még szívszorítóbb" az, amikor valaki megjelenik négy-öt recepttel a gyógyszertárban, beáraztatja azokat, és azután csak az olcsóbbakat váltja ki.

Az ellenzéki politikus elmondta: kormányra kerülésük esetén a három év alatti kisgyermekek térítésmentesen kapják a lázcsillapítókat és az allergiás betegségek gyógyszereit.

Hangsúlyozta: a 65 éven felülieknek három nagy betegségcsoport gyógyszereit - a daganatos, a szív- és érrendszeri betegségek gyógyszereit, valamint a cukorbetegségek esetében a szájon át szedhető gyógyszereket - 100 forintos "dobozdíj" fejében fogják kiadni.

Mikola István közölte: a védőnőket köztisztviselői státuszba sorolnák.

Címlapról ajánljuk
Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Niña-jelenség a Csendes-óceán térségében, helyét pedig egy gyorsan fejlődő El Niño veszi át, ami alapjaiban rajzolhatja át a Föld időjárási folyamatait; az amerikai kontinensre hurrikánokat, Európa nyugati részébe hűvösebb és szárazabb időt hozhat, az viszont nem egyértelmű, hogy Közép-Európára milyen hatása lehet. Az InfoRádió Ürge-Vorsatz Diánát, a Közép-Európai Egyetem professzorát, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnökét kérte a részletek ismertetésére.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×