Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
322.26
bux:
128030.58
2026. április 10. péntek Zsolt

Megállapodás a csepeli szigetcsúcs fejlesztéséről

A főváros, a helyi önkormányzat és a spanyol befektető cég megállapodott a Csepel-sziget északi csúcsának fejlesztéséről. A főváros által tervezett közfeladatok ellátása érdekében bizonyos területeket a FADESA az önkormányzat rendelkezésére bocsát, cserébe a befektető által tervezett városközpont építését viszont segíti Budapest.

A megállapodásnak három lényeges része van - mondta az InfoRádiónak Tóth Mihály csepeli polgármester. Az egyik az, hogy a FADESA támogatja a majdani budapesti központi szennyvíztisztító telep megépítéséhez szükséges szervizút létrehozását.

A spanyol cég a főváros által tervezett közfeladatokhoz az általa megvásárolt négy ingatlanból kettőt, azaz mintegy 26 hektárnyi területet az önkormányzat rendelkezésére bocsát.

Itt létesülhet majd közpark, a már említett szervizút, illetve itt lesz a helye a tervezett Galvani-híd pillérének is. Azt, hogy pontosan milyen módon bocsátja a cég az önkormányzat rendelkezésére a területet, később dolgozzák ki.

A megállapodás rögzíti azt is, hogy a három fél kész együttműködni az északi terület mielőbbi fejlesztése érdekében, a részletes feltételeket azonban csak egy később megkötendő településfejlesztési szerződésben rögzítik.

A beruházó részletes terveiről még nem sokat tudni - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy elsősorban lakásokban gondolkodik a spanyol cég.

Azokat az információkat, miszerint akár 10 ezer lakást is építene a területen a beruházó, Tóth Mihály cáfolta, megjegyezve, hogy ennyi biztosan nem épül a területen, hiszen az akár 40 ezer lakost is jelentene.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

A német kancellár az első európai vezető volt, aki közvetlenül az Irán elleni háború megindítása után Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel. Friedrich Merz ugyancsak az elsők között volt, aki a kéthetes tűzszünet bejelentése után telefonon hívta fel Donald Trumpot. Ennek ellenére Németország állítólag egyike azon NATO-partnereknek, amelyben Trump elnök a leginkább csalódott.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×