Infostart.hu
eur:
392.43
usd:
342.76
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Dél felé vonul az ár

A Duna középső szakaszán nyugodtabban várják az árhullámot, mert azon a szakaszon mindenhol kiépültek a gátak. A Tisza középső részén jelenleg is folyik a gátak erősítése és magasítása. Németországban és Szlovákiában is lassan stabilizálódik a helyzet.

A dunai árhullám jelenleg Érdnél tetőzik, és várhatóan még szerdán eléri Dunaföldvárt - tájékoztatta az InfoRádiót a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese.

Stimm Gábor közölte: nyugodtabban készülnek a védekezésre, mint a budapesti szakaszon, mert a Közép-Dunán mindenhol kiépültek a gátak. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az igazán nagy baj minden árvíznél a tetőzés után szokott bekövetkezni.

A Tisza két héten belül tetőzik

Közben magasítják a gátakat a Tisza mellett a folyó középső szakaszán. A Tisza várhatóan április 17-én, 970 centiméteren tetőzik Szolnoknál. Ez megfelel az 1999-es árvízi szintnek, de alatta marad a Tiszán eddig mért legmagasabb, 2000. évi 1041 centiméteres vízállásnak - mondta el az InfoRádiónak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője, Varga László.

A Tisza alsó szakaszán várhatóan a hét második felében rendelik el a másodfokú készültséget, a folyó vélhetően 850 centiméteren tetőzik majd a jövő hét végén - mondta el az InfoRádiónak az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Dobi László hozzátette: árad a Maros és a Hármas-Körös is, de ebben a régióban a gátak mindenhol magasabbak a legnagyobb várható vízszintnél is. Az ár tehát csak a hullámtereket önti el, ahol viszont sok az építési engedély nélkül, vagy nem annak megfelelően felépített ház.

A rendőrség őrzi az elhagyott házakat

Folyamatosan őrzik a rendőrök azokat a házakat, amelyekből az árvíz miatt ki kellett költöztetni a lakókat. A legtöbben Pest megyében hagyták el otthonaikat. A megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója, Bozsó Zoltán szerint lopás, fosztogatás egyelőre nem történt az érintett településeken.

Kormánymegbízottat nevezett ki a miniszterelnök


(fotó: InfoRádió) (képgaléria)

A kormány árvízvédelmi cselekvési terve végrehajtásának koordinálására és az újjáépítési feladatok előkészítésére kormánymegbízottá nevezte ki Dudás Ferencet, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter közben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna felső szakaszán megkezdődött apadás ellenére a figyelem nem lankadhat.

A miniszter közölte, hogy az árvíz látványos, intenzív szakasza a korábbi kritikus pontokon véget ért. Ugyanakkor az árvízzel együtt járó jelenségek zöme éppen az apadási szakaszban várható.

A Fidesz ötmillió forintja

Az ellenzéki párt ötmillió forintot adott a fővárosi árvízi kárelhárításra a vasárnapi szolidaritásnapi adománygyűjtésen összegyűlt pénzből. Az összegről kiállított jelképes csekket Kupper András fővárosi frakcióvezető adta át Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek Budapesten. A két politikus egyetértett abban, hogy az árvízi segítség ügyében pártok feletti összefogásra van szükség. Megállapodtak abban, hogy az adományt a károsult mintegy 400-500 család kárainak enyhítésére fordítják majd a Budapesti Vöröskereszten keresztül.

A segélyszervezetek gyűjtést rendeznek

Élelemmel, ivóvízzel, sőt szállással is segíti az árvízi védekezésben résztvevőket a Máltai Szeretetszolgálat. Győri Lajos, a szervezet budapesti vezetője az InfoRádiónak elmondta: gyűjtést egyelőre még nem indítanak, de vállalják az önkéntesek toborzását.

Gyűjtést indított és önkénteseket toboroz az árvízi védekezéshez a Magyar Vöröskereszt - mondta el az InfoRádiónak a szervezet főtitkára. Morzsányi Éva közölte, hogy megnyitották a Vöröskereszt tízmillió forintos árvízi számláját, sőt a gyűjtésbe bekapcsolódik a nemzetközi és a német vöröskereszt, illetve a török Vörös Félhold is.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×