Infostart.hu
eur:
376.96
usd:
322.86
bux:
127748.45
2026. április 9. csütörtök Erhard

Dávid Ibolya a settenkedő szocializmus ellen

Konzervatív gzdaságpolitikai fordulatot sürgetett az MDF elnöke Kiskunhalason. A párt bácsalmási képviselőjelöltje Bács-Kiskun megye kettéosztását javasolta.

Az MDF elnöke hangsúlyozta: a demokrata fórum erőteljes konzervatív fordulatot hirdet a gazdaságpolitikában, szemben a két nagy pártnak a "settenkedő szocializmust" hirdető programjával.

Dávid Ibolya szerint a másik markáns célkitűzésünk, mely alapvetően megkülönbözteti az MDF-et az összes többi párttól, a korrupció elleni küzdelem.

A párt bácsalmási képviselőjelöltje kijelentette: tervei között szerepel a 20. megye kialakítása.

Karsai Péter elmondta: az új, Bács-Bodrog nevű megye Bács-Kiskunból válna ki, a bajai, a bácsalmási és a kiskunhalasi körzetet, azaz három országgyűlési választókerületet foglalna magában.

A politikus indoklásul előadta: Nagykőrös kérte, hogy Pest megyétől elszakadva csatlakozhasson Bács-Kiskun megyéhez, mely így már 11 országgyűlési választókerületből állna.

Dávid Ibolya hozzátette: nem tartja elvetendő dolognak, hogy az ország legnagyobb megyéje - amíg a megyerendszer fennáll - kettéváljon.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?

Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a nyugdíjasok relatív elszegényedéséről volt szó. Azt jártuk körül, milyen tényezők fordíthatják meg ezt a kedvezőtlen folyamatot, hogyan illeszkedik ebbe a rendszerbe a 13. és esetlegesen a 14. havi nyugdíj, illetve milyen hatása lenne annak, ha ezt az összeget inkább a havi ellátás részeként kapnák meg az idősek. A témában Farkas András volt a vendégünk. A második blokkban Süle-Szigeti Bulcsú segítségével elemeztük, mi állhat a lakossági állampapír-állomány növekedésének lassulása mögött, és azt is megnéztük, milyen irányokba terelődnek jelenleg a háztartások megtakarításai.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×