Infostart.hu
eur:
390.96
usd:
331.28
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Nőtt-e a munkanélküliek száma?

A Fidesz szerint nincs olyan régió az országban, ahol ne nőtt volna a munkanélküliség 2002 óta. A szocialisták vezető politikusa viszont azt mondta: 76 ezerrel több embernek van munkája, mint négy éve. Az InfoRádió Aréna című műsorában a két nagy párt parlamenti frakcióvezetője vitázott.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: egyetért azzal, hogy számos új munkahely jött létre az utóbbi időben, ugyanakkor a munkanélküliek száma is emelkedett.

A foglalkoztatottság növekedése nem vigasztalja azt a 100 ezer embert, aki az elmúlt négy évben veszítette el állását - mondta Áder János.

Hozzátette: nincs olyan régió az országban, ahol ne nőtt volna a munkanélküliség 2002 óta.

A szocialista frakcióvezető erre azt felelte: az Orbán-kormány idején azért csökkenhetett látványosan a regisztrált munkanélküliek száma, mert abban az időszakban 9 hónapról 6-ra csökkent a munkanélküli ellátás ideje.

A szocialista-szabad demokrata kormány idején 400 ezer új munkahely jött létre, igaz közben majdnem 330 ezer szűnt meg, azaz csaknem 76 ezerrel több embernek van ma állása, mint négy éve - mondta Lendvai Ildikó.

Vita a járulékcsökkentésről

Volt idő, amikor még Lendvai Ildikó is támogatta a munkáltatói járulékok csökkentését. Erre Áder János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője emlékeztette a szocialista frakcióvezetőt.

"Ha sikerül csökkenteni a munkáltatói terheket, akkor ugyan látszólag kevesebb bevétel jön be, de ha ettől a lépéstől több embert alkalmaznak, akkor végül az ország gazdasága és a költségvetés szempontjából ez egy jó üzlet. Mit gondol, frakcióvezető asszony, ki mondta ezt?" - kérdezte a Fidesz frakcióvezetője vitapartnerétől.

"Természetesen, én mondtam" - válaszolt Lendvai Ildikó. Az MSZP-s politikus hozzátette: azzal, amit korábban mondott ma is egyetért, de csak azoknak a járulékát kell csökkenteni, akik munkanélkülieket vesznek fel.

"Ha nem vesz fel, akkor ne adjuk ilyen olcsón!" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

Áder János válaszában leszögezte: a mondatból egyértelműen kiderül, hogy a szocialista frakcióvezető 2005 januárjában még egyetértett a munkáltatói járulékterhek jelentős csökkentésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×