Infostart.hu
eur:
378.09
usd:
324.25
bux:
127960.99
2026. április 9. csütörtök Erhard

Fogyatékkal élők tüntettek

Két-háromszáz megváltozott munkaképességű ember tüntetett a Parlament előtt. A demonstrálók foglalkoztatási problémáikra hívták fel a figyelmet, majd petíciót adtak át Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszternek és Harrach Péter fideszes politikusnak.

Szabó György, az érintetteket tömörítő, még bejegyzés alatt álló szakszervezet vezetője elmondta: a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők elsősorban nem segélyekből, hanem saját munkájukból szeretnének megélni.

Emlékeztetett arra, hogy az állami támogatási rendszer módosítása miatt egyre több olyan munkahely szűnik meg, amely rokkantnyugdíjasokat és fogyatékkal élőket foglalkoztat.

Adatai szerint az intézkedés miatt 2004 és 2006 között 19 ezer ember veszítette el állását, és további ötezer ember kerülhet még az utcára.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×