Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az önkormányzat perre megy a Hild-ház miatt

A terézvárosi önkormányzat jó hírnév megsértése miatt beperelte a Hild-ház lebontása ellen tiltakozó Óvás Egyesületet - mondta az InfoRádiónak a polgármester. Hozzátette, hogy az életveszély elhárítása miatti bontás még nem fejeződött be.

A terézvárosi polgármester visszautasította az egyesület elnökének kijelentését, amely szerint bontást végeznének. Mint Verók István mondta: csak olyan épületelemeket távolítanak el, amelyek életveszélyesek.

Az Óvás Egyesület viszont az InfoRádiónak olyan fotókat küldött, amelyek szerint nem csak a tetőt bontják. Verók István minderre azt mondta: majd a bíróság eldönti, hogy ezek mennyire hitelesek.
A polgármester azt is visszautasította, hogy a helyhatóság nem jogszerűen járt el az épülettel kapcsolatos eljárásban.

A fővárosnak nincs hatásköre

A terézvárosi Király utca 40. szám alatti Hild-ház elbontásának megakadályozására a fővárosnak nincsen hatásköre, de mindent megteszek azért, hogy azt megakadályozzam - mondta a főpolgármester.

A főváros megteremtené annak jogi lehetőségét, hogy a területen elrendelhető legyen a változtatási tilalom. Demszky Gábor lehetségesnek tartja, hogy a március végi közgyűlésen már elfogadják az ehhez szükséges szabályozást.

Közölte: a Hild-ház ügyében megjelenik a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer minden betegsége.

Demszky Gábor - aki nyílt jogsértésnek tartja, hogy az ügyészségi óvás ellenére folytatódott a VI. kerületi ház bontása - a belügyminiszterhez fordult, akitől azt kérte, szerezzen érvényt az ügyészségi döntésnek.

A minisztérium nem illetékes

Lamperth Mónika válaszlevelében közölte: a minisztérium nem illetékes sem az ügyészségi óvás érvényesítése, sem az építéshatósági eljárás szakmai irányításának, ellenőrzésének kérdéseiben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×