Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Budapest: a kifeszített költségvetés

Elfogadta Budapest költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Az idei büdzséből 34 milliárd forintot a 4-es metróra, 22 milliárd forintot pedig útfelújításokra fordít a város.

Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy az idei büdzsé főösszege 420 milliárd forint. A város vezetése 218 milliárd forintot szán a működési költségekre és 184 milliárd forintot felújításokra, beruházásokra. Ebből 34 milliárdot a 4-es metróra, 22 milliárd forintot pedig az útfelújításokra különítettek el.

A főváros idén 53 milliárd forint hitelt vesz fel. A fővárosi MDF azt firtatta, nem veszélyes-e ekkora hitelt fölvenni, a frakció ugyanis attól tart, hogy eladósodik a város.

A kifeszített költségvetés

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes válaszában azt mondta, hogy a hitel valóban nagy, de nem szét-, csak kifeszíti a költségvetést.

Kupper András, a Fidesz-MKDSZ frakció vezetője szerint az egyetlen jó dolog az idei költségvetésben a 22 milliárd forintos útfelújítási keret, de ha a munka ugyanúgy valósul meg, mint tavaly, akkor a budapestieknek semmi öröme
nem lesz benne.

Budapest az utolsó tartalékait éli fel?

Atkári János, korábbi pénzügyi főpolgármester-helyettes szerint rövidlátó az idei költségvetés, mivel a város feléli az utolsó tartalékait. A politikus hozzátette: ez a gazdálkodás Budapest működésének ellehetetlenülését vetíti előre.

Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakció vezetője szerint a költségvetés vállalható és számonkérhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×