Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Vizsgálják az 50 milliós pr-költést

Vizsgálatot indított a fővárosi önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottsága a tavalyi útfelújítások pr-megbízásai ügyében - mondta el a testület elnöke az InfoRádióban.

Szőke László közölte: az eljárás a 2005-ös út- és hídfelújításokkal kapcsolatos, amelyek során 50 millió forintot fordítottak a pr-munkákra, a felújítás reklámozására, a lakosság tájékoztatására.

A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy sok probléma merült fel az 50 millió forint elköltésével kapcsolatban.

Felesleges kifizetések

Szőke László elmondta: sem az útfelújításokra vonatkozó közbeszerzési kiírás, sem a pályázati felhívás, sem a dokumentációban szereplő kiviteli szerződés-tervezetek nem említik a kivitelező cég feladataként a pr feladatokat.

A politikus szerint ezek a kifizetések feleslegesek voltak, és a szabályszerűséggel kapcsolatban is komoly aggályai vannak.

"Idén már ne legyen hasonló"

Szőke László közölte: a vizsgálatot egy-másfél hónap alatt a korábbi fővárosi közbeszerzési biztos, Saly Ferenc végzi majd, munkáját a bizottság szakértői keretéből fizetik.

Én azt szeretném, hogy hasonló problémák az idén már ne forduljanak elő - tette hozzá pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

Miközben az Ebola egy ritka törzse pusztít Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismét belekeveredett a klímavédelmi kampányba. A politikusokból és környezetvédőkből álló, magas szintű WHO-bizottság arra szólította fel a szervezetet, hogy nyilvánítsa a klímaváltozást „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek”. Ez a 2010-es évekre emlékeztet, amikor a WHO főigazgatója a klímaváltozást a 21. század legfontosabb egészségügyi kérdésének nevezte. Nem sokkal később kitört a Covid – és kiderült, hogy a WHO felkészültsége és korai reagálása súlyosan hiányos volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×