Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kiterjesztené a kedvezményes áfát a kormány

Három terület kedvezményes áfa-besorolását javasolja a Pénzügyminisztérium a kormánynak készített előterjesztésében.

A tárca vezetője az InfoRádiónak elmondta: a magánlakások felújítása és az otthonápolás mellett az úgynevezett kisebb javítási szolgáltatások esetében is szeretnék alkalmazni az uniós pénzügyminiszterek által a közelmúltban jóváhagyott lehetőséget.

Veres János hangsúlyozta: ha egy tagország megfelelően megindokolja kérését, akkor akár három területen is bevezetheti az élőmunkára vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adót.

Hozzátette: a kisebb javítási szolgáltatások közé például a kerékpár-, a cipő- és bőráru-, valamint a ruhajavítás tartozik.

A pénzügyminiszter úgy vélte: a magánlakás-felújítás, az otthonápolás és a kisebb javítási szolgáltatások kedvezményes áfa-besorolása segítené a foglalkoztatás növekedését, miközben legfeljebb 15 milliárdos bevétel kisesést okozna.

A Fidesz korábban többször jelezte, hogy a magánlakás-felújítás mellett a szociális lakásépítés áfájának csökkentését tartja szükségesnek.

A nagyobbik ellenzéki párt rendkívüli parlamenti ülést hívna össze az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×