Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Hiller: több lehetőség, több felelősség

Erős köztársaságot és sikeres Magyarországot hirdetett meg programjában a Magyar Szocialista Párt. Hiller István, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a fejlesztéseket és az egészségügy átalakítását tartják fontosnak.

Az MSZP elnöke a párt szombati kongresszusáról kijelentette: érdemi vita nélkül elfogadták az országos listát, a miniszterelnök-jelöltet és a választási programot.

Hiller István közölte: a kongresszuson 517-ből 486-an támogatták az országos listát, amely a két héttel korábbi választmányi ülésen vitát váltott ki.

A miniszterelnök-jelöltségről az MSZP elnöke elmondta: a korábbi választási évektől eltérően ez teljesen egyértelmű volt - az 519 szavazóból 517 támogatta Gyurcsány Ferencet.

A választási program a két héttel ezelőtti állapothoz képest csak minimális mértékben változott, a kongresszus ezt teljes támogatásáról biztosította - hangsúlyozta Hiller István.

Többet költhet az ország

Az MSZP elnöke azt mondta: a program elve a több lehetőség és több felelősség.

Erős köztársaságot és sikeres Magyarországot akarunk, ahol minél több embernek van munkája - tette hozzá.

Hiller István szerint 1990 óta ez az első program, amely mer prioritásokat kijelölni a fejlesztésekben.

Olyan lehetősége van Magyarországnak, amellyel a 19. század utolsó harmada óta nem rendelkezett, az Európai Uniónak köszönhetően ugyanis többet használhat fel, mint amennyit megtermel - hangsúlyozta a szocialisták elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×