Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

SZDSZ: az infrastruktúra fejlesztése a tét

Az infrastruktúra fejlesztését tartja a választások egyik tétjének a Szabaddemokraták Szövetsége - nyilatkozta az InfoRádiónak Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Kovács Kálmán szabaddemokrata tárcavezető az InfoRádióban úgy fogalmazott: nem torpanhat meg a terület fejlesztése, ehhez pedig innováción alapuló gazdaságfejlődésre, hálózatfejlesztésre, valamint a magán és az állami tőke együttes jelenlétére van szükség.

Az informatikai és hírközlési miniszter kiemelte annak fontosságát, hogy a jövőben még több ember számára elérhető legyen az Internet.

Kovács Kálmán hozzátette: a terveket uniós forrással, és egyre több magántőke-bevonással lehetne megvalósítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×