Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gyurcsány: hiszek Magyarországban

A szocialista párt programja a jövő kulcsa az ország számára, mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán, miután a küldöttek nagy többséggel megválasztották a párt miniszterelnök-jelöltjének.

Gyurcsány: készen állok

"Felkészültem, készen állok" - kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, aki kijelentette: "képes vagyok programot adni".

Szerinte az ország vezetésének az igazi felelőssége az, hogy olyan programot nyújtson, amelyből az is kiderül, hogy hogyan fognak élni a mostani fiatalok gyermekei és unokái. Kijelentette: eljött az idő, amikor meg kell határozni, mi az a két-három dolog, amelyben az ország kiemelkedő teljesítményt nyújt a térségben.

Modern ipar, üzleti szolgáltató-központok és idegenforgalom - a miniszterelnök szerint erre kell feltennie az országnak a jövőjét, hiszen ez teremthet 400 ezer új munkahelyet.

Kijelentette: Magyarországnak a gépgyártásban, a gyógyszeriparban, az információs technológiában és a biotechnológiai iparban van jövője.

Elmondta azt is, hogy az országban egymás után érkeznek az üzleti és szolgáltató cégek is. A telekommunikációs és számítástechnikai vállalatok egyre gyakrabban helyezik ide a logisztikai, gazdaságis és pénzügyi szolgáltató centrumaikat.

Az oktatásról szólva Gyurcsány Ferenc elmondta: a jövőben 50 százalékkal kell növelni az egyetemeken és a főiskolákon a fizikai, matematikai, számítástechnikai, a kémiai és a nyelvi és a mérnöki képzésben résztvevők számát.

A miniszterelnök beszélt még az infrastrukturális fejlesztésekről is. Mint mondta, a cél az, hogy az ország lakosságának 90 százaléka 30 percen belül elérjen egy gyorsforgalmi utat. Hozzátette: híd épül a Dunán Győrben, Komáromnál. Az M0-ás úthoz és Aquincumhoz is építenek hidat. A Tiszán pedig Szolnoknál és Szegednél épül új híd. Elmondta azt is, hogy az útfelújítást a vasút fejlesztése követi.

517 szavazat 519-ből


Az MSZP vezérkara (fotó: mti)

Az 519, szavazatát leadó küldött közül 517 szavazott Gyurcsány Ferencre. A pártelnök elmondta, hogy a kongresszus elfogadta a párt országos listáját is, 486 szavazattal.

A lista első tíz helyén sorrendben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István pártelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Horn Gyula volt miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese, Simon Gábor, a választmány elnöke, Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke és Újhelyi István, a párt másik alelnöke szerepel.

Hiller: euró-feltételek 2008-ra
Hiller István pártelnök a kongresszuson azt mondta: ha az MSZP újra kormányra kerül, az ország 2008-ig teljesíti az euró bevezetésének feltételeit. Az inflációt 2-3 százalékon tartják, erős, takarékos államot építenek ki, és megteremtik a kisebb parlament felállításának feltételét.

Kiemelt figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra, megszüntetik a nyugdíjrendszer évtizedek óta felhalmozódott igazságtalanságait. Hatékonyabbá teszik az egészségügyet, amely nem csak a gyógyításról, hanem a megelőzésről is szól majd.

Medgyessy: volt néhány nehéz hónapom

"Nem tagadom, volt néhány nehéz hónapom, de már túl vagyok rajta" - kezdte a beszédét Medgyessy Péter, volt miniszterelnök, aki ezután a kormánya által bevezetett intézkedésekről beszélt. A többi mellett az útépítésekről és a közalkalmazotti béremelést

A volt miniszterelnök bírálta a jelenlegi kampányt. Szerinte a torzsalkodás, a veszekedés és a vádaskodás közé néha egy ki program is keveredik, Medgyessy Péter azonban a szívet hiányolta a kampányból.

Horn Gyula: jól csinálod, Feri!
Horn Gyula a reformok fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek az intézményei már az évtized végére működhetnek. A volt miniszterelnök többször is viccesen bíztatta Gyurcsány Ferencet, és azt mondta: "majdnem olyan jól csinálod, mint én csináltam."

A volt miniszterelnök elkeserítőnek nevezte, hogy egyesek elhiszik az ellenzék 14. havi nyugdíjról szóló ígéretét. Bízott abban, hogy a javaslatot nem fogadják el, az ingyenes közlekedés korhatárát viszont 65-ről 62-re csökkentené Horn Gyula. Végül azt kérte a politikusoktól, hogy ne mindig kincstári stílusban szóljanak az emberekhez.

{{keretes_cim}}

A Fidesz szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt ígéri meg újra, amit eddig nem tudott végrehajtani. Deutsch Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: Gyurcsány Ferenc kormányfő elődje, Medgyessy Péter 2002-es ígéreteinek kivonatát fogalmazta meg a szocialisták kongresszusán. Hozzátette: a választók nem megismételt ígéreteket várnak, hanem hétköznapi problémáik megoldását.

Az SZDSZ szerint az MSZP programja sok esetben jól jelöli ki az irányokat, ugyanakkor hiányolja belőle, hogy nem mondják meg, ezeket hogyan akarják megvalósítani. Kuncze Gábor pártelnök szerint az MSZP-kongresszus több felszólalója a szocialisták sikereként értékelt olyan kormányzati eredményeket, mint az internet terjedése, az autópálya-hálózat bővülése, az oktatási reform és a környezettudatosság elterjedése, amelyeket liberális vezetésű tárcák valósítottak meg.

Az MDF szerint a szocialistáknak nincs programjuk a költségvetési hiány csökkentésére. Dávid Ibolya, a kisebbik ellenzéki párt elnöke azt mondta: ha Magyarország az idén nem határozza meg, hogy milyen megoldással mérsékelhető a deficit, akkor jövőre nem részesedhet az európai uniós pénzalapokból.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×