Infostart.hu
eur:
390.7
usd:
331.87
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Akár hetven forinttal is drágulhat a kenyér

A Magyar Pékszövetség elnöke szerint a jelenlegi, átlagosan mintegy 180 forintos kilógrammonkénti kenyérárat 200-250 forintra kellene emelni ahhoz, hogy a sütőiparban tevékenykedő cégek haszonnal dolgozhassanak.

A Magyar Pékszövetség elnöke szerint tavaly tovább mélyült a sütőipar válsága, miután az iparág árbevétele közel 10 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben.

Ilonka Boldizsár úgy látja: a csökkenés oka elsősorban az, hogy még a termelés fenntartásához szükséges áremelést sem tudták minden esetben elismertetni a pékek a kereskedőkkel.

A legnehezebb helyzetben azok a nagy cégek vannak, melyek a multinacionális áruházláncoknak szállítanak, mert azok a versenyeztetés miatt jelentős árcsökkentésre kényszerülnek.

A Magyar Pékszövetség elnöke szerint előfordult olyan, hogy a kenyér esetében az átlagosan 115 forintos kilogrammonkénti átadási árat 85 forintra is mérsékelni kellett.

Ilonka Boldizsár közölte: a fentiek miatt az 1300 pékség zöme, nullszaldós vagy veszteséges volt. Az elnök szerint éppen ezért elkerülhetetlen az áremelés, ami apró lépésekben már meg is kezdődött.

Az érdekképviseleti vezető szerint idén azok a pékségek kerülnek kedvező piaci helyzetbe, amelyek növelni tudják minőségi termékeik arányát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

Nem véletlen, hogy a karácsonyi ünnepekhez időzítve állt elő Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke egy új adó bevezetésére tett indítványával. Szerinte az úgynevezett cukoradó régóta esedékes politikailag és gazdaságilag egyaránt.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×