Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Újabb szakmai bírálat az egészségügyi kormányzatnak

Jogszabálysértőnek tartja a négy orvostudományi egyetem és több szakmai kollégium is azt, ahogy az egészségügyi kormányzat elosztja a laborvizsgálatokra szánt pénzt.

Egy miniszteri rendelet szerint februártól 20 százalékkal kevesebb vizsgálatot végezhetnek az intézmények, ugyanakkor egy magánszolgáltatónak akkora keretet adott, amennyit a négy egyetemnek összesen.

A Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a diagnosztikai vizsgálatok nagyon fontosak a daganatos betegek terápiájának meghatározásához. Ha az állam visszafogja ezek támogatását, azt a betegek kezelése még kritikusabb helyzetbe kerül – közölte Kopper László.

A professzor nem zárná ki a magánszolgáltatókat sem a rendszerből, azt viszont nem érti, hogy miért a nagy múltú, jelentős szakmai eredményeket felmutató intézmények kizárásával hozták meg ezt a döntést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×