Infostart.hu
eur:
353.43
usd:
309.04
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Nem támogatja a MÁV-privatizációt a Fidesz

Nem támogatja a privatizációt a MÁV-nál a Fidesz. Ezt a nagyobbik ellenzéki párt elnöke mondta, miután a Dombóváron a vasutas szakszervezetek helyi vezetőivel találkozott. Közben a gazdasági és közlekedési miniszter közölte, hogy a MÁV távozó vezérigazgatója 10 millió forint végkielégítést kapott.

A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: együttműködést ajánl a vasutasoknak, amely két fontos pontja lehetne a magánosítás tilalma, illetve a munkahelyek megtartása.

Orbán Viktor hozzátette: ha a kormány mégis eladná a MÁV egyes részeit, akkor azokat a választások után vissza kell venni állami kézbe.

Közben Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter közölte, hogy tíz millió forint végkielégítést kapott távozásakor a MÁV Rt. vezérigazgatója.

A tárcavezető a közszolgálati televízióban elmondta: a végkielégítésről többször is tárgyalt Mándoki Zoltánnal; végül annak az összegnek a töredékében állapodtak meg, mint amennyi a szerződés szerint járt volna.

Sajtóértesülések szerint mintegy 80 millió forintot vehetett volna fel a távozó vezérigazgató.

Kóka János tavaly szeptemberben mentette fel Mándoki Zoltánt, ám új vezérigazgatót nem nevezett ki.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×