Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.14
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Fésülik vagy sem?

Nem a felsőoktatási törvény átvizsgálására, hanem a rektori konferencia új formájának kidolgozására jött létre a négy egyetem rektoraiból álló bizottság - jelentette ki a Budapesti Műszaki Egyetem rektora.

Molnár Károly azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy Klinghammer István, a Magyar Rektori Konferencia elnöke azt mondta: a Szegedi, a Pécsi, az Andrássy és a Budapesti Műszaki Egyetem vezetőiből álló bizottság a március elsején hatályba lépő felsőoktatási törvény pontatlanságait gyűjti össze.

Molnár Károly közölte: az új rektori konferencia működési feltételeinek kialakítására kérték fel őket, a március 1-jén hatályba lépő jogszabály ugyanis az eddig működő egyetemi és főiskolai rektori konferenciák helyett egy egységes rektori testület létrehozását írja elő.

„Úgy érezzük, hogy a felsőoktatási törvényt a rektori konferencia többsége támogatta, tehát nem kell a most elfogadott törvényt átfésülni, hiszen ezt folyamatában megtettük" – tette hozzá a Budapesti Műszaki Egyetem rektora.

A rektori konferencia elnöke az InfoRádiónak elmondta: valóban arra kérte fel az egyetemi vezetőket, hogy dolgozzák ki az új rektori konferencia működési elveit; de úgy véli, hogy a résztvevők közben kijegyzetelik az új törvény pontatlanságait is.

Ha találnak ilyeneket, a január 24-ei rektori konferencia után átadják az oktatási minisztériumnak – tette hozzá Klinghammer István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×