Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Államigazgatási reformmal kezdene győzelem esetén Gyurcsány Ferenc

Választási győzelem esetén az államigazgatás reformjához kérne felhatalmazást a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Az este című műsorának adott interjúban azt mondta: csak akkor alakítana kormányt, ha ezt támogatnák a frakciók.

Gyurcsány Ferenc kormányfő azt mondta: amennyiben nem nyeri el a frakciók támogatását az államigazgatási reform végrehajtásához, nem vállalja el a kormányfői felkérést.

"Én ehhez fogok felhatalmazást kérni, és csak akkor alakítok kormányt, ha a frakciók aláírják ezeket a törvényeket, és azt mondják, ha beterjeszted, én támogatom. Ha nem támogatják, akkor majd keresnek maguknak más kormányfőt" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő azt mondta: másfél hónapja dolgoznak azon, hogy az új kormány megalakulása utáni első 100 nap ne az egyszerű, könnyen teljesíthető szociális lépesekről szóljon, hanem elkezdődhessen a fontos reformok sorozata.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy - bár az MSZP-t arra bíztatja, hogy ha lehet, szerezzen abszolút többséget - jobbnak tarja a koalíciós kormányzást, ezért abban bízik, hogy az SZDSZ bekerül a parlamentbe, és folytathatják a közös kormányzást.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×