Infostart.hu
eur:
355.46
usd:
307.66
bux:
133067.3
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Benzinlopással gyanúsítanak két rendőrt

Két rendőr is érintett lehet a százhalombattai olajfinomítóban történt benzinlopásban. Az ügynek eddig 25 gyanúsítottja van.

Az érdi rendőrkapitányság két járőre ellen indított eljárást a Pest megyei Nyomozóhivatal a százhalombattai olajfinomítóban történt benzinlopással kapcsolatos nyomozás során.

Szende Gyula osztályvezető az InfoRádiónak elmondta: az érdi rendőrkapitányság két hivatásos állományú rendőrét azzal gyanúsítják, hogy biztosították az olajfinomítóból ellopott, majd kamionokba átfejtett benzin útját.

Az egyenruhások ellen folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt indítottak eljárást. A két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrök tagadják a bűncselekmény elkövetését.

A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának vezetője április végén közölte, hogy két alkalommal 210 ezer liter üzemanyagot csempésztek ki tartálykocsikban a MOL Rt. százhalombattai kőolaj-finomítójából, egy illegális csővezetékről pedig gázolajat csapolt le a jól szervezett tolvajbanda. Zsombok György hozzátette: a lopásról a MOL Rt. értesítette őket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai áprilisban több akciót tartottak, és ennek során sikerült elfoni a gyanúsítottakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×