Infostart.hu
eur:
355.72
usd:
312.59
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Gémesi György a KDNP jelöltje lesz

Az InfoRádió értesülése szerint szinte bizonyossá vált, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere, MDF-es képviselő a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) jelöltjeként indul a 2006-os parlamenti választásokon.

A két nagy párt vezető politikusai csak néhány választókerületben indulnak egymás ellen, az ismertebb személyiségek elkerülik egymást.

Az MSZP-nek legalább 6-7 közös jelöltje lesz a szabad demokratákkal, a Fidesz pedig 24 választókörzetben indít közös jelöltet a Kereszténydemokrata Néppárttal és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ).

A szocialisták választási felkészülését irányító miniszterelnök december 8-án az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: arra készülnek, hogy az MSZP egyedül is többségben lesz a parlamentben.

Gyurcsány Ferenc arról is beszámolt, hogy három megyében, Bácsban, Csongrádban és Vasban már megkötötték a megállapodást az SZDSZ-szel, így 6-7 közös jelöltjük mindenképpen lesz.

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nem indul egyéni körzetben, mindketten pártjuk országos listáját vezetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×