Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.9
bux:
144708.62
2026. október 14. szerda Helén

Figyelmetlenségből akartak autóút-díjat szedni

Mégsem kell jövőre díjat fizetni az autóutakon, az erre lehetőséget adó rendelkezés ugyanis csak véletlenül maradt a jogszabályjavaslat általános indoklásában. Ezt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és Fónagy János, a parlament Gazdasági Bizottságának fideszes tagja is megerősítette az InfoRádiónak.

A Gazdasági Bizottság által szerdán elfogadott törvényjavaslat indokolása szerint azért lenne szükség a díjszedés bevezetésére az autópályák mellett - a megfelelő hatástanulmányokkal alátámasztott esetekben - az autóutakon is, hogy ezzel biztosítsák a gyorsforgalmi hálózat állapotának és az azon nyújtott magas szolgáltatási színvonalnak a megőrzését.

Fónagy János elmondta: az InfoRádió érdeklődése kapcsán néztek utána az ügynek. A fideszes politikus szerint az említett rész a javaslat részletes indoklásában nincs benne, ám az általános indoklásban valóban van egy fél mondat, ami arra utal, hogy korábban volt ilyen szándék.

A parlament Gazdasági Bizottságának tagja ugyanakkor azt mondta, hogy az általános vitára alkalmasnak tartott javaslat szövege ezt a részletet nem tartalmazza.

Fónagy János szerint a tévedés oka az lehetett, hogy szerdán 20 napirendi pontot tárgyaltak, ami 1500-2000 oldalnyi szöveget jelent.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: kifogásolják, hogy a jelenlegi kormány "mázsaszámra önti be a módosításokat. Márpedig kétnaponként 1500 oldal áttanulmányozása magával hozza, hogy esetenként másfél soron átsiklunk."

Az ezek szerint a javaslatban tévedésből bentmaradt részlet szerint az autóút-díjból befolyó pluszbevételt a gyorsforgalmi úthálózat állapotának, és az azon nyújtott magas szolgáltatási színvonalnak a megőrzésére fordítanák.

Az indoklás kitér arra is, hogy a díjszedéssel a magántőke bevonásával épülő autóútszakaszok megvalósítását is elő lehetne segíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×