Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke

Együttműködést ajánl a kormányfő a civil szervezeteknek

Tizenkét pontban foglalta össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács ülésére készített előterjesztésében azokat a közös célokat, amelyek eléréséért a politikai elit a civil szervezetekkel és érdekképviseletekkel együttműködve tevékenykedhet.

A dokumentum szerint olyan államháztartási és a költségvetési politikára van szükség, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország 2008-ra teljesítse az euró bevezetéséhez szükséges egyensúlyi feltételeket.

A miniszterelnök ennek érdekében javaslatot tesz arra, hogy a konvergencia-programot foglalja törvénybe az Országgyűlés. A jogszabályban rögzítenék, hogy az államháztartás hiánya nyugdíjreform nélkül nem haladhatja meg 2006-ban a 6,1 százalékot, 2007-ben a 4,7-százalékot, 2008-ban pedig a 3,4 százalékot.

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar fejlesztéspolitika középpontjába azokat a befektetéseket kell állítani, amelyek a biztonságosabb emberi életet, az infrastruktúra modernizálását, valamint a természeti és az épített környezet megóvását, illetve az innovációt, a tudományos kutatást és a fejlesztést, a piacképes tudás és a műveltség megszerzését szolgálják.

„Valósítsunk meg egy európai bérfelzárkóztatási programot, amelynek alapelve legyen, hogy a reálbéreket (…) az ország gazdasági teljesítményének javulásával egyező ütemben felzárkóztatjuk” – áll a dokumentumban.

A kormányfő megállapodást javasol arról, hogy a reálbérek éves emelkedése legfeljebb 1 százalékponttal térhet el a GDP éves növekedésétől. Gyurcsány Ferenc szerint ez határozná meg a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek béralkuját.

A miniszterelnök javaslatot tesz a foglalkoztatás bővítésére is. A minimálbért a létminimumhoz igazítanák, és képzettségi kategóriák szerint differenciálnák. Kiemelt támogatást kapnának a munkaerőpiacra belépő pályakezdők, a gyermekgondozás után munkába állók, az ismételten elhelyezkedni kívánó idősebbek, valamint a megváltozott munkaképességűek.

„Terjesszük ki a munkások és az alkalmazottak munkajogi védelmét, a munkaügyi ellenőrzéssel, a fekete és a szürke foglalkoztatás elleni jogszabályok határozottabb alkalmazásával ne engedjük, hogy büntetlenül kihasználhassák a munkát kereső emberek kiszolgáltatottságát!" – fogalmaz a kormányfő.

A miniszterelnök javaslatot tesz az adócsökkentés 2010-ig szóló programjának elfogadására is. Ennek keretében mérsékelnék az élőmunka után fizetendő társadalombiztosítási terheket és átalakítanák a helyi iparűzési adó rendszerét.

Megállapodást kellene kötni arról is, hogy a jövedelemcentralizáció mértékét 2006 és 2010 között legalább 2 százalékponttal csökkenti a leendő kormány – olvasható a dokumentumban.

Javítaná a kis- és középes vállalkozások működési feltételeit a kormány. Ezt az adócsökkentés mellett a jogi szabályozás egyszerűsítése és az adminisztrációs terhek csökkentése szolgálná.

Gyurcsány Ferenc a mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében bővíteni javasolja az agrártámogatásokat. A kormányfő szerint ésszerűsíteni kell a termőföld használatát és javítani kell a magyar agrártermékek piacra jutásának esélyeit.

"Valósítsunk meg egy ötéves nyugdíjkorrekciót” - áll az előterjesztésben. A kormányfő azt is indítványozza, hogy a pártok vállalják: törvényben biztosítják a közelmúltban bevezetett 13. havi nyugdíj kifizetését, 2006-tól pedig az özvegyi nyugdíjak emelését.

Indítványozza azt is, hogy a család- és a lakástámogatások körében a pártok kizárólag olyan változtatásokat támogassanak, amelyek az átlagos vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőknek nyújtanak többletet.

"Állapodjunk meg, hogy a legfontosabb lakossági szolgáltatások (elektromos áram, gáz, víz- és csatorna, távfűtés, telefon és internet) körében 2006 végéig szociális tarifát vezetünk be!" - fogalmaz Gyurcsány Ferenc.

Hozzáteszi: meg kell kezdeni az egészségügy átalakítását. Az új rendszer egyik pillére az állampolgári jogon járó ellátás, másik pillére a biztosítottak egyénileg fizetett és nyilvántartott hozzájárulásán alapuló kötelező társadalombiztosítás lenne.

A tizenegyedik pontban kisebb, hatékonyabb államapparátus és közigazgatás létrehozását javasolja a kormányfő központi, területi és helyi szinten.

A közoktatásban a miniszterelnök szerint olyan intézményhálózatot kellene finanszírozni, amely az 1-4. osztályok esetében a lakóhely közelében levő iskola elérhetőségére, a felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban a magas színvonalú képzés feltételeinek megteremtésére koncentrál.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×