Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: MKIF/Facebook

Harmonika hatás, szembe sávba menekülés és csattanás az M1-esen – videó

Alig két hete az M1-es autópálya Lébényhez közeli szakaszán hajmersztő eseménysorozatot rögzített az autópályakezelő kamerája.

Egy fekete autó sofőrje az átterelt szakaszon lassított, megállt, majd teljesen szabálytalanul megfordult. Mögötte azonnal lassult, majd szinte rögtön meg is állt a forgalom. Gyakorlatilag kialakult egy fantomdugó – olvasható az MKIF közösségi oldalán.

És innen vett még ijesztőbb fordulatot a történet: a harmonika hatás miatt az érkező autók egyre hirtelenebben fékeztek. Többen a szembe jövő sávba menekülnek, miközben az egész helyzet kiváltója már elhagyta a helyszínt és letért az autópályáról.

„Ő már sehol sincs, de az események ezután még durvábban alakulnak” – írták.

A szabálytalan megfordulás után nem telt el 30 másodperc (!) sem, és olyan ráfutásos baleset következett be, amely során az egyik autó kereke kiszakadt a helyéről. Csodával határos módon személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.

Az MKIF egyebek mellett azt is megjegyzi, hogy mint minden esetben, most is eljuttatták a felvételt a rendőrség számára.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×