2013. augusztus 16. 08:49 Okiratokat foglalt le a rendőrség a Borsod megyei kórházban Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden és csütörtökön a koraszülötthalálok ügyében.
2013. augusztus 16. 08:43 Nagy kihívás lesz az iskolakezdés Az InfoRádió által megkérdezett klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus szerint sok hatévesnek gondot okoz majd az iskolakezdés. Gyarmathy Éva szerint az egésznapos iskola nem lesz a gyerekeknek tartalmas.
2013. augusztus 16. 08:12 Októberben választhat Csehország Október 25-26-ra fogja kiírni Milos Zeman cseh államfő az előrehozott parlamenti választásokat, miután a képviselőház kedden várhatóan feloszlatja magát - írta pénteken a Halo Noviny újság.
2013. augusztus 16. 07:53 Jelentős útfelújítások kezdődnek ősszel - lapszemle A Népszabadság szerint zsúfoltak a bölcsődék, míg a Magyar Nemzet arról ír, emelkedik a kommunista időszakban meghurcoltak juttatása.
2013. augusztus 16. 07:40 Extrém tűzoltási gyakorlat Ferihegyen Extrém tűzoltási gyakorlatot tartottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőtéri és a környező kerületekben szolgálatot teljesítő tűzoltók péntekre virradó éjjel.
2013. augusztus 16. 06:51 Nagy erejű földrengés Új-Zélandon Nagy erejű földrengés rázta meg közép-európai idő szerint péntek kora reggel Új-Zélandot.
2013. augusztus 16. 06:34 Lövöldözés a Móricz Zsigmond körtéren A Móricz Zsigmond körtéren és egy gyorsétteremben lövöldözött este egy férfi. Senki nem sérült meg.
2013. augusztus 16. 06:32 Ónodi Eszter mint Madonna-hasonmás Másodszor dolgozik Ónodi Eszter Fazekas Csaba rendezővel a Swing című filmben, amiben a három, a Balaton körül turnézó alkalmi dzsesszénekesnő egyikét alakítja. A színművész az InfoRádiónak elmondta, az utóbbi időben kezdték megtalálni a zenés-táncos szerepek.
2013. augusztus 16. 06:20 Az egyiptomi erőszak beszüntetését sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa Az egyiptomi erőszakos cselekmények haladéktalan beszüntetését sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A testület emellett önmérsékletre szólította fel a szemben álló feleket.
2013. augusztus 16. 05:43 A Nevadában lévők a legősibb észak-amerikai sziklavésetek Legalább tízezer évesek, de az sem kizárt, hogy csaknem 15 ezer esztendősek azok a sziklavésetek, amelyekre Nevada államban bukkantak amerikai kutatók, így ezek számítanak a legősibb emberi eredetű véseteknek az észak-amerikai kőkarcolatok közül.
2013. augusztus 15. 21:32 Megkezdődött a tangófesztivál Buenos Airesben Több mint kétezer művész részvételével kezdődött meg a híres Buenos Aires-i tangófesztivál.
2013. augusztus 15. 21:07 Romagyilkosságok: kormányzati kártérítést kapnak az áldozatok hozzátartozói - a nap hírei Kormányzati kártérítést kapnak a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozói. Leépítéseket tervez a Dunaferr Zrt, a munkaügyi kirendeltségen 890 ember elbocsátását jelentették be. Nem javasolja az egyiptomi utazásokat a Külügyminisztérium, a Vörös-tenger melletti üdülőkomplexumok kivételével.
2013. augusztus 15. 20:48 Megtalálták a világ legidősebb emberét? A világ legidősebb embereként kerülhet be a Guinness-rekordok könyvébe egy ajmara indián Bolíviában: Carmelo Flores állítólag 123 éves.
2013. augusztus 15. 20:37 Egymást szórakoztathatják a turisták Prágában Zongorákat helyezett el egy prágai kávéház-tulajdonos a cseh főváros utcáin, hogy a járókelők szabadon játszhassanak rajtuk, és ezzel felpezsdítsék a város hangulatát.
2013. augusztus 15. 20:10 Hétfőn nem lesz kamionstop Az augusztus 20-i ünnep miatt négynaposra meghosszabbodó hétvégén a hétfői napra feloldják a kamionstopot közlekedésbiztonsági okokból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2013. augusztus 15. 19:58 FHB: 3 milliárd forint adózott veszteség a második negyedévben Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után - tette közzé a bank csütörtökön tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
2013. augusztus 15. 19:50 Ez a hosszú házasság titka! A tartósabb házasság titka: a hízás. A túlsúlyos párok közül jóval kevesebb adja válásra a fejét, mint a normális testtömegűek mezőnyéből, az utóbbiak több mint háromszor nagyobb eséllyel vetnek véget házasságuknak.
2013. augusztus 15. 19:47 Romagyilkosságok: kártérítést ad a kormány az áldozatok hozzátartozóinak Kártérítést ad a kormány a 2008-2009-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2013. augusztus 15. 19:46 A Külügyminisztérium nem javasolja az utazást Egyiptomba A Külügyminisztérium - a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével - nem javasolja az utazást Egyiptomba, így az országot az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja.
2013. augusztus 15. 19:40 Nagy erejű robbanás Bejrútban Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön Bejrút egyik déli külvárosát, a libanoni síita Hezbollah mozgalom egyik fellegvárát, a detonációnak a helyi sajtó értesülései szerint legalább húsz halálos áldozata volt.
2013. augusztus 15. 19:01 Velkey: Borsodban magas a koraszülés és a csecsemőhalálozás aránya Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a koraszülések és a csecsemőhalálozások aránya eleve kiemelten magasnak számít - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek a miskolci megyei kórház koraszülött osztályán történt halálesetekkel kapcsolatban. Velkey György arra is kitért, hogy ehhez az intézményhez tartozik Heves megye ellátása is, amely ugyancsak "nagyon rossz koraszülési arányú térség".
2013. augusztus 15. 18:43 Viharos augusztus 20-ra kell készülni A hét végéig nem várható csapadék és fokozatosan melegszik az idő. Vasárnap ismét 30 Celsius-fok feletti maximumokra lehet számítani - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből. Augusztus 20-án jön a hidegfront.
2013. augusztus 15. 18:26 Nem változott a háztartások 90 napon túl késedelmes hiteleinek aránya A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a második negyedévben nem változott a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a teljes lakossági portfólión belül, az átstrukturált állományokon belül azonban kismértékben növekedett.
2013. augusztus 15. 17:47 Aki megfertőzte Latinovits Zoltánt rakendrollal - hetilapszemle A Heti Válaszban Újra dübörög a banda címmel jelent meg egy interjú Frenreisz Károllyal, míg a Figyelőben Zólyomi Zsolt beszélt a magyarországi illatkultúráról.
2013. augusztus 15. 17:16 Ez okozta a balatoni tömeges rosszullétet Calici vírus okozta néhány nappal ezelőtt a egyik balatonlellei szállodában a hányásos, hasmenéses megbetegedéseket. A vírus a más Balaton-parti településeken tapasztalt hasonló megbetegedések egy részének is oka lehet. Erről tájékoztatta csütörtökön a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve az MTI-t.
2013. augusztus 15. 17:13 Az önkormányzat birtokába került az Újbudai Sportcentrum A budapesti XI. kerületi önkormányzat saját birtokába és kezelésébe vette az Újbudai Sportcentrumot, mert az ingatlant építő és üzemeltető Uniker-Coop Kft. fizetésképtelenné vált. A sportközponttal kapcsolatos, a korábbi szocialista vezetőség idejében született önkormányzati garanciavállalás miatt nyomozás folyik - közölte az újbudai önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
2013. augusztus 15. 17:06 Már igényelhető a diákhitel Csütörtöktől igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2013/2014-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felületen kívül már a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.
2013. augusztus 15. 17:02 Obama lemondta az amerikai-egyiptomi közös hadgyakorlatot Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi vérontásra reagálva csütörtökön bejelentette, hogy idén elmarad a kétévente megrendezett amerikai-egyiptomi közös hadgyakorlat.
2013. augusztus 15. 16:44 Különadó: fellebbez a kormány a strasbourgi ítélet ellen Fellebbez a kormány a 98 százalékos különadó ügyében hozott strasbourgi döntés miatt. Az érintetteket képviselő ügyvéd, Karsai Dániel azt mondta, az emberi jogi bíróság döntése ellen lényegében nem fellebbezni lehet, hanem azt kérni, hogy a nagykamara is vizsgálja meg az ügyet.
2013. augusztus 15. 16:28 A BKV pénteken kezd tárgyalni a sztrájkbizottsággal A BKV vezetősége megkapta a cégnél működő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) levelét a sztrájkbizottság megalakításáról - közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A vállalat a két érdekképviselet által kezdeményezett kollektív munkaügyi vita nyitó ülését péntekre tűzte ki.
2013. augusztus 15. 16:07 A Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.
2013. augusztus 15. 15:28 Holtan találtak egy férfit Újpesten Holtan találtak egy férfit csütörtök reggel a IV. kerületi Õsz utcában, nem zárható ki, hogy gyilkosság áldozata lett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2013. augusztus 15. 14:16 Egyiptom: több mint félezer halott A legújabb csütörtöki hivatalos összesítés szerint országszerte legalább 525 ember vesztette életét előző nap Egyiptomban a rendőrség és Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen tiltakozó iszlamisták közötti véres összecsapásokban, csütörtökre újabb tüntetéseket jelentett be a Muzulmán Testvériség.
2013. augusztus 15. 13:56 Meghalt Slawomir Mrozek lengyel drámaíró Nyolcvanhárom éves korában csütörtökön meghalt Slawomir Mrozek lengyel dráma- és prózaíró, karikaturista, az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselője.
2013. augusztus 15. 13:27 Ipsos: a Fidesznek 49, az MSZP-nek 26 százaléka van Nőtt a választói aktivitás: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem igazán változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt