Infostart.hu
eur:
376.07
usd:
319.21
bux:
126239.99
2026. február 25. szerda Géza
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél a párt eredményváró rendezvényén a budapesti Ankertben 2018. április 8-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc: nem alkuszunk meg

A Demkratikus Koalíciónak nem marad más dolga, mint küzdeni az új kormánnyal szemben - közölte Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke.

"Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy az a Magyarország, amiben hiszünk, ez az európai, polgári, nyitott világ ma vereséget szenvedett" - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a választási eredményeket értékelve. A pártnak várhatóan kilenc képviselője lesz a parlamentben.

A volt kormányfő szerint egyetlen kérdés maradt, az, hogy lesz-e a Fidesznek kétharmada. Abban reménykednek, hogy nem – tette hozzá.

„Ha az elmúlt négy évet károsnak és borzasztónak tartjuk, akkor egy fékevesztett Fidesz, amely úgy érzi, hogy az elmúlt négy év politikája helyreállítja számára a kétharmadot, olyan politikát folytat majd, amely a határtalan agresszió és az embertelenség politikája lesz”– fejtette ki.

Nem találjuk az ellenszerét az egy ügyre épülő, ellenségépítő kampánynak, amit a Fidesz végez – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint ez egy egymondatos és hazug politika.

A DK elnöke szerint „nem marad más dolgunk, mint küzdeni az új kormánnyal szemben. A politikánk azon lényege, hogy nem alkuszunk meg, nem fogunk idomulni, nem fog változni.”

A volt kormányfő kiemelte: a DK ádáz ellenfele marad mindannak, amit a Fidesz képvisel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×