Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a párt Most mi jövünk! című budapesti jövőértékelő rendezvényén 2018. március 22-én.
Nyitókép: Soós Lajos

"Lépéskényszerbe került az LMP" - elemzők

Az LMP-nek vigyáznia kell az elmúlt 10 évben kialakított imázsára is - hívta fel a figyelmet Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint a pártnak gyorsan kell reagálnia.

A mostani inkább a 2014-es helyzetre emlékeztet, akkor közös listán és közös jelöltekkel indultak a most egymás javára visszalépő baloldali pártok, vagyis a négy évvel ezelőtti felállás esetleges megismétlődése felé tart a folyamat néhány választókerületben – mondta az InfoRádiónak Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Csoport vezetője szerint új helyzet nincs, az LMP és a Jobbik külön indul, a baloldalnak néhol koordinált, néhol visszaléptetett jelöltjei lesznek.

A zavar egyre nagyobb, politológus legyen a talpán, aki még érti a helyzetet, a lépéseket

– fogalmazott.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a visszaléptetésekben egyelőre minimálisan résztvevő LMP-nek két dologra kell vigyáznia:

  • az imázsára, ami arról szól, hogy középen áll az ellenzéki pártok között,
  • a töredékszavazatokra, amelyek hasznosulnak a vesztes egyéni jelöltekre is, így ha a párt listán 5 százalék fölötti eredményt ér el, 1-2 mandátumot nyerhet még

A kérdés az, hogy érdemes-e visszaléptetni sok helyen, akár imázskárosulással is a jelöltjeit, nem veszíti-e el ezzel a pluszmandátumokat – vélekedett.

Mráz Ágoston Sámuel szerint

az LMP túl nagy kockázatot vállalna az eddig felépített imázsa elárulásával, és ezzel inkább veszítene, mint nyerne.

A Nézőpont Csoport vezetője azt mondta, hogy ezúttal több egyéni körzetben várható ellenzéki győzelem, mint 2014-ben. Budapesten a baloldalnak, Kelet-Magyarországon pedig a Jobbiknak lehetnek jók az esélyei.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője arról beszélt, hogy a szerdai bejelentések szerint olyan helyeken történtek visszalépések, ahol az ellenzéki jelöltnek komoly esélye van a győzelemre. Hozzátette: a választók régóta várták már ezt, az intézet fél éve közölt olyan kutatási adatokat, amelyek szerint a szavazók várják a pártoktól a koordinációt.

Két verseny zajlik:

  • a győztes ellenzéki párt szerepéért, valamint
  • a legkevésbé együttműködő ellenzéki párt szerepéért

– fogalmazott Pulai András.

A győztes jelölteket a szavazók megjutalmazzák, de a legkevésbé kooperatívakat megbüntetik, mert koordinálásra várnak – tette hozzá.

Pulai András szerint

az LMP lépéskényszerben van, és gyorsan, egy napon belül reagálni kell a helyzetre.

Emlékeztetett arra, hogy Hadházy Ákos társelnök is jelezte, pénteken egyoldalúan visszalép az MSZP-s Harangozó Tamás javára, ha addig nem sikerül megegyezni.

A Publicus Intézet vezetője szerint folyamatosan növekszik az átszavazási hajlandóság, és már soha nem látott mértéket öltött.

Csütörtök este hat órától Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×