Infostart.hu
eur:
376.07
usd:
319.21
bux:
126239.99
2026. február 25. szerda Géza
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány: nem kell szeretni Szél Bernadettet

Gyurcsány Ferenc szerint túl nagyvonalúak voltak, amikor a DK jelöltjét visszaléptették Szél Bernadett javára.

„Nem kell szeretni Szél Bernadettet, én sem azért hívtam meg, merthogy egyébként szeretem” - mondta Gyurcsány Ferenc érdi lakossági fórumán a 24.hu cikke szerint.

A DK elnöke szerint túlságosan nagyvonalúak voltak Tóth Zoltán képviselőjelölt visszaléptetése ügyében. A volt kormányfő március 15-én jelentette be, hogy jelöltjék visszalép Szél Bernadett javára. Gyurcsány azt mondta: ki kellett mozdítani azt a patthelyzetet, hogy az LMP-vel még csak tárgyalni sem tudtak.

"Olyan gesztust kellett gyakorolni, amely gesztus után nem lehet nem leülni Gyurcsánnyal"

- emelte ki.

A DK elnöke bízott benne, hogy az LMP demokratikus párt, ezért tették a visszalépési gesztust, ráadásul épp Szél körzetében. Hozzátette, az nem könnyű körzet, megnézik, Szél mire megy vele.

A szavazók egy része talán könnyebben elviselné a DK-nak ezt a gesztusát, ha legalább egy „Köszönöm” szót hallott volna – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×