Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke beszédet mond a Momentum Mozgalom Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén 2017. május 1-jén, Magyarország uniós csatlakozásának tizenharmadik évfordulóján.
Nyitókép: Marjai János

A Momentum három jelöltjét visszalépteti

A Momentum három helyen, Pestszentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon visszalépteti jelöltjeit az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP javára - jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke.

A politikus közölte:

Pestszentlőrincen Nagy Károly lép vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes javára, Szekszárdon Rácz Norbert, az LMP-s Hadházy Ákos javára, Marcaliban pedig Fábián László a jobbikos Steinmetz Ádám javára.

Fekete-Győr András a visszalépéseket indokolva azt mondta: húsz nap van a választásokig, ezért nincs idő elhúzódó, eredménytelen, véget nem érő tárgyalássorozatokra és kommunikációs blöffökre, mert ennél sokkal többel tartoznak a magyar embereknek, így eljött a döntés ideje, tettekre van szükség.

"Kutyakötelességünk" mindent megtenni a kormányváltásért, egy jövőbeli politikai generációváltásért és az azt követő politikai kultúraváltásért is - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Momentum részéről ez egy gesztus minden oldal felé, amellyel azt fejezik ki, hogy másokkal ellentétben "nem csak szövegelnek", hanem konkrét lépéseket tesznek.

Kijelentette:

a "szekértábor logikán" felül kell emelkedni, mert teljes együttműködés nélkül nagyon kevés választókerület nyerhető meg Magyarországon.

Ha képes volt a Momentum erre a gesztusra, akkor ez az összes többi párttól is elvárható, hívják őket Jobbiknak, MSZP-nek vagy LMP-nek - tette hozzá a Momentum elnöke.

Kérdésre válaszolva úgy vélte: a visszaléptetéssel a Momentum megtette az első komoly lépést, és készek lesznek a további együttműködésre.

Úgy vélte: a mai magyar ellenzéki közállapotokat jól jellemzi, hogy az ellenzéki pártok leültek egymással tárgyalni és perrel a hátuk mögött álltak fel. "Sárdobálás, blöffök, tehetetlenség, eredménytelenség" - fogalmazott a politikus, aki szerint az elmúlt 48 órában szinte minden benne volt, amiért a Momentum elindult a politikai generációváltás útján.

Hangsúlyozta: az ellenzéki pártoknak 8 évük volt, hogy megbeszéljék egymással a dolgokat, de három héttel a választások előtt sem jutnak semmire.

A keddi kampányhíreket itt olvashatja el.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×