Infostart.hu
eur:
375.95
usd:
319.28
bux:
126120.16
2026. február 25. szerda Géza

A DK továbbra is tárgyalni akar az LMP-vel

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke azt kérte az LMP-től, hogy szerdán folytassák a vasárnap megkezdett tárgyalásokat.

Molnár Csaba sajtótájékoztatóján az LMP vezetőinek szavaira reagált. Az EP-képviselő azt mondta, az LMP-s nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy az LMP nagyon különböző tárgyalásokat folytatott vasárnap a demokratikus ellenzéki pártokkal és hétfőn a Jobbikkal. A Jobbik elutasította az LMP közeledését, de a DK minél előbb szeretne tovább tárgyalni - közölte.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján lezártnak tekintette a tárgyalásokat, mert azt szeretné, ha minden ellenzéki párt együttműködne, köztük a Jobbik is - értelmezte a Szél Bernadett által elmondottakat Molnár Csaba. A DK viszont úgy látja, hogy ennél sokkal jobb, ha azok a pártok működnek együtt, akik erre hajlandóak - tette hozzá.

Molnár Csaba kiemelte: a keddi sajtótájékoztatón az LMP másik társelnöke, Hadházy Ákos viszont azt mondta, hogy habár már nem kezdeményeznek tárgyalásokat, de nyitottak arra, hogy ha valaki "megkeresi őket, akkor beszélgessenek".

A DK-s politikus ezért felajánlotta, hogy bármely, az LMP által kiválasztott helyszínen találkozhatnak.

Arra a kérdésre, hogy a DK támogatna-e jobbikos egyéni jelölteket, azt felelte, hogy lehetetlen olyan párttal együttműködni, amelyik ezt elutasítja. Hangsúlyozta a véleményét, hogy ha az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK képes koordináltan jelölteket állítani, akkor az elegendő a kormányváltáshoz.

Egy újabb kérdésre azt felelte, hogy a kölcsönös visszaléptetésekben hisznek, az egyoldalú visszaléptetések már nem vezetnek sehova. Hangsúlyozta, hogy ők eddig 61 körzetben visszaléptették vagy el sem indították a jelöltjeiket, az LMP pedig összesen csak egy körzetben lépett vissza. "Nem a mi oldalunkon pattog a labda" - fogalmazott.

Személyi sértésekre nem alapoznak politikát - felelte arra a kérdésre, hogy hogyan tudnának együttműködni az LMP-vel, azután, hogy Vágó Gábor vasárnap utalást tett arra, hogy a baloldali pártok egyeztetésén a DK valamelyik politikusa részeg volt. Molnár Csaba hozzátette, hogy az LMP képviselőjelöltje azóta már bocsánatot kért, ezért a témát lezártnak tekintik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

A Planet Expo és Konferencia második szekciójában Bartus Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének oktatója arról beszélt, hogy a gazdaságpolitikai vitákban gyakran pontatlanul használjuk a növekedés, versenyképesség és fenntarthatóság fogalmait, és félrevihet, ha az EU–USA különbségeket leegyszerűsítve, például kizárólag az energiaárakkal magyarázzuk. Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, valamint a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke a népességnövekedés és a klímakockázatok felől közelítve beszélt az ágazat előtt álló kihívásokról és a beruházási kényszerről. A témát az ezt követő agrárfinanszírozási kerekasztal vitte tovább, Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője moderálásával. A beszélgetésben részt vett Hollósi Dávid, Demeter Zoltán, a K&H Csoport agrárüzletág vezetője, Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezető agrárszakértője, valamint Leskó Tamás, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány üzleti ügyvezető igazgatóhelyettese is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×