Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.71
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Temető illusztráció
Nyitókép: pexels.com

Magyarellenes falfirkákkal rongálták meg a rimaszombati huszáremlékművet

Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek megrongálták a Rimaszombat melletti Alsópokorágy református temetőjében álló huszáremlékművet. A nemrég felújított mementóra a „Maďari za Dunaj”, vagyis „Magyarok a Dunán túlra!” feliratot festették, emellett obszcén ábrákat és egy, vélhetően a szlovák címert ábrázoló jelet is felfújtak.

A nemzetiségi feszültségeket szító incidens azonnali reakciókat váltott ki a magyar közösség képviselőiből. Pál Attila helyi aktivista célzott provokációnak nevezte a történteket, ugyanakkor arra szólított fel mindenkit, hogy bizonyítékok nélkül senkit ne vádoljanak. Mint mondta, az ilyen cselekedetek éket próbálnak verni a város szlovák és magyar közössége közé, holott Rimaszombat ereje éppen abban rejlik, hogy a két közösség békében és kölcsönös tiszteletben képes együtt élni.

Azt is hangsúlyozta, hogy a körülményeket az illetékes szerveknek kell tisztázniuk, az elkövetőknek pedig vállalniuk kell a felelősséget.

Élesebben reagált Orosz Örs, a magyar szövetség politikusa, aki szerint a történtek a 20 évvel ezelőtti Malina Hedvig-ügyet idézik. Mint fogalmazott, szinte napra pontosan két évtizeddel a nyitrai diáklány megverése után még mindig az a helyzet, mint akkor. Orosz szerint a társadalmi légkörért az országos politika is felelősséget visel, és sajnálatosnak nevezte, hogy a temetőkben olyan katonák emlékét is meggyalázzák, akik között szlovák és román nemzetiségűek is voltak. A megrongált emlékmű annak a 33 huszárnak állít emléket, akik 1942 augusztusa és 1943 májusa között a második világháború keleti frontján vesztették életüket.

Az elesettek többsége a mai Szlovákia területéről származott, hatan pedig közvetlenül a gömöri régióból. Az eredeti emlékmű évtizedeken át Rimaszombat Szabadkapuszta városrészében, az egykori laktanya előtt állt. A felújított, illetve részben újraépített emlékművet 2026 májusának közepén avatták fel új helyén, az alsópokorágyi temetőben.

Az emlékjel a korábbi emlékmű egyes elemeit is megőrizte, köztük a tetején elhelyezett huszárkardot, és kétnyelvű tájékoztató tábla is tartozik hozzá.

Az emlékmű már felállítása előtt vitákat váltott ki.

A Matica Slovenska határozottan ellenezte a beruházást, arra hivatkozva, hogy az eredeti emlékművet 1943-ban, a Horthy-korszakban állították, amikor Dél-Szlovákia Magyarországhoz tartozott. A szlovák szervezet szerint az emlékmű egy elnyomó, fasisztának tartott rendszert jelképez. Az emlékmű létrehozásában részt vevő Cinemetu civil szervezet és Orosz Örs visszautasította ezeket a vádakat, Orosz szerint az emlékmű nem fasizmust vagy irredentizmust hirdet, hanem a háborúban elesett katonák emléke előtt tiszteleg.

A rendőrség egyelőre idegen tulajdon megrongálása miatt folytat nyomozást. Nikola Zsapková, a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint vizsgálják azt is, hogy a magyarellenes felirat miatt szélsőségességgel kapcsolatos bűncselekmény is megállapítható-e.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×