Infostart.hu
eur:
366.21
usd:
322
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
London belvárosa légi felvételen
Nyitókép: Pixabay

Londonban már hajnali 4-kor sorba álltak az emberek, hogy szavazhassanak

Az Egyesült Királyságban három helyszínen adhatták le a voksukat a kint élő magyarok: Londonban, Manchesterben és Edinburgh-ban.

Az InfoRádió londoni tudósítója kétszer járt annál a londoni külképviseleti szavazókörnél, ahol a kint élő magyarok leadhatták a szavazatukat. Nagyon érdekes dolgokat tapasztalt az ott dolgozó követségi és konzulátusi dolgozókkal beszélgetve, akiket nagy számban vezényeltek ki az érintett helyszínre, hogy részt vegyenek a szavazás lebonyolításában.

Az ő hétvégéjük kemény munkával telik, reggeltől estig nagyon elfoglaltak a választás napján. Az érintettek elmondása szerint már korán reggel, szinte hajnalban sorban álltak az emberek Londonban, hogy élhessenek állampolgári kötelességükkel.

Volt olyan szavazó, aki londoni idő szerint hajnali négykor (magyar idő szerint 5 órakor) megjelent a londoni szavazókörnél, pedig helyi idő szerint csak 6 órakor nyílt meg a szavazóhelyiség.

Az InfoRádió tudósítója azt tapasztalta, hogy a Londonban és környékén élő magyarok nagy számban már reggel elmentek szavazni. Az Egyesült Királyságban egyébként három helyen lehetett szavazni: Londonban, Manchesterben és Edinburgh-ban (Skócia).

A legtöbb magyar Londonban adta le a voksát, és vidékről is nagyon sokan érkeztek a fővárosba, hogy az urnákhoz járulhassanak. Voltak, akik már Londonban vagy környékén töltötték a szombat estét, tehát időben akartak érkezni.

Vasárnap este már jóval kevesebben voltak a londoni szavazókörnél, de azért még mindig szép számban jöttek szavazni az emberek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×